Nagyvilág

Del Ponte a végsőkig üldözné a főbűnösöket

Nem fejezheti be tevékenységét a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálásával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék, amíg a még szabadlábon lévő főbűnösöket, elsősorban Radovan Karadzic volt boszniai szerb politikai vezetőt és katonai főparancsnokát, Ratko Mladicot el nem ítéli - vélekedett csütörtöki hágai sajtótájékoztatóján az ENSZ-törvényszék távozó főügyésze, Carla Del Ponte.

Szilárd reményének adott ugyanakkor hangot, hogy a két említett – egyebek közt népirtással vádolt – személy hamarosan a törvényszék elé kerül.

A törvényszék mandátuma elvileg az évtized végén lejár. Anyaszervezete, az ENSZ azt szeretné, ha erre az időre be is tudná fejezni a volt jugoszláviai háborúk bűnösei ellen indított pereit. Del Ponte ugyanakkor egyértelműen fogalmazva leszögezte: hisz abban, hogy a Biztonsági Tanács megfelelő döntést hoz, és nem zárja be a törvényszéket a két főbűnös megbüntetése előtt.


Carla Del Ponte nyolc évig volt az élen

A pénzmosás és szervezett bűnözés elleni tevékenységéről már régebben híressé vált svájci jogásznő nyolc évig irányította a hágai törvényszék ügyészségének munkáját. Helyét most Serge Brammertz belga ENSZ-diplomata veszi át négyéves mandátummal. Del Ponte argentínai nagykövetként fog tevékenykedni a jövőben.

A főügyésznő a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, politikai okai is vannak annak, hogy Mladic és Karadzic még szabadlábon van. Sürgette a nemzetközi közösséget, hogy tartsa fenn a nyomást a két volt boszniai szerb vezető elfogásának érdekében.


Nem az EU-csatlakozással érvelne

Del Ponte úgy ítélte meg, hogy a Szerbiában sejtett Mladic talán soha nem kerül az igazságszolgáltatás elé, ha az Európai Unió ennek hiányában engedi tovább Belgrádot a teljes jogú tagság felé vezető úton. A koszovói rendezésre utalva óva intett attól, hogy az EU a függetlenség kikiáltása után várható szerb felháborodás lecsillapítására az integráció gyorsítását helyezze kilátásba.

A Nemzetközi Törvényszék eddig több mint félszáz ítéletet hozott a volt jugoszláviai háborúk ügyében. Ötven vádlott esetében az eljárás még folyamatban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik