Nagyvilág

Putyin embere meggyőzte Gyurcsányt

A magyar kormányfőt Moszkva figyelmeztette: a Nabuccót nem szabad sem a Déli Áramlat kiegészítő, sem alternatív projektjének tekinteni, mert drága lesz rajta a szállítás – írja a pénteki magyar–orosz kormánykonzultációt elemezve a Kommerszant. Az orosz lap szerint Gyurcsány kitartott a Nabucco mellett, de nem sokáig kellett győzködni arról, hogy részt vegyen az oroszok által építendő Déli Áramlatban is.

A Gazeta című újság szerint Viktor Zubkov kormányfő megígérte Gyurcsány Ferencnek, hogy Oroszország feltétlenül „beveszi” Magyarországot a Déli Áramlatba. Az újság ismertette a Déli Áramlat és a Nabucco tervét, majd idézett egy Molhoz közel álló forrást, amely szerint a Nabucco-vezeték mindenképpen megépül, mert Európa számára stratégiailag nélkülözhetetlen.

Egy ellenzéki forrásra hivatkozva pedig azt írta: Gyurcsány Ferenc támogatni fogja a Gazprom közép- és délkelet-európai befolyásának növelésére irányuló stratégiát. A lap megállapította: meg lehet építeni mindkét vezetéket, a kérdés csak az, hogy lesz-e Dél-Európában igény további évi 60 milliárd köbméter gázra.

Érzelmes beszéd Putyinról

A Moszkovszkij Komszomolec című lap rámutatott: Viktor Zubkovot elhalmozták választásokkal kapcsolatos „provokatív” kérdésekkel. Hozzátette: az utóbbi két hónapban elcsendesedtek azok a találgatások, hogy Zubkov lehetne Vlagyimir Putyin államfő utóda, a személye iránti sajtóérdeklődés is a korábbinak a töredékére csökkent. Zubkov is kerülni kezdte a sajtót, és beszédeit papírról olvasta.

A budapesti látogatáson azonban, amelyet az orosz diplomácia győzelmének tekintenek, nem csak kitette magát a “provokatív” kérdéseknek, hanem még érzelmes beszédet is mondott Putyinról. Nem sokkal kinevezése után még azt mondta, hogy ha elér valamit új tisztségében, esetleg elnök is lehet, Budapesten azonban az erre vonatkozó kérdésre nem válaszolt. Ezzel szemben hevesen védelmébe vette a választások tisztaságát – írta a lap, majd röviden beszámolt az érintett gazdasági kérdésekről.

Két áramlat között

A Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos lap emlékeztetett rá, hogy a konzultáció előtt a küldöttségből egy forrás jelezte, hogy Oroszország kétkedéssel viseltetik a Nabucco-terv iránt, és mindenképpen megépíti a Déli Áramlatot. “Erről beszélt Viktor Zubkov Gyurcsány Ferenc magyar kormányfőnek, akit nem kellett győzködni: Magyarország kész részt venni a Déli Áramlatban” – írta a lap.

Hozzátette azonban, hogy a Gazprom és Magyarország céljai eltérőek. Magyarország viszont tehet más gesztust Oroszországnak: a Malév még tavasszal jelezte, hogy 15 darab Szuhoj Superjet-100 típusú repülőgépet szándékozik vásárolni: ez az orosz félnek a küldöttség egyik tagja szerint azért lenne fontos, mert ezzel az új gép kikerülne az európai piacra.

Több forrásból jöhet a gáz

A Kommerszant szerint az orosz küldöttség arról próbálta meggyőzni a magyar felet, hogy a Nabuccót nem szabad sem a Déli Áramlat kiegészítő, sem alternatív projektjének tekinteni, mert drága lesz rajta a szállítás és a Déli Áramlat beindulásával problematikussá válik a sorsa.

Az érvek azonban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy Magyarország nyomban elálljon a Nabucco-tervben való részvételtől: az orosz küldöttség újra szembesült azzal, hogy Magyarország határozottan nem kíván egyetlen forrástól függeni, s jelzést kapott arra nézve, hogy a Déli Áramlat esetében olyan útvonalat kellene kidolgozni, amely érinti Magyarországot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik