Nagyvilág

A pápa kikelt a fogyasztásra nevelés ellen

Egyre fiatalabb korú gyermekeket csábít a felnőttek hamis példája a fogyasztás zsákutcájába - figyelmeztetett szombati ünnepi áldásában a katolikus egyház feje.

XVI. Benedek a szeplőtelen fogantatás napján osztott áldást a Szent Péter téren egybegyűlt híveknek és zarándokoknak. A katolikus egyház december 8-án emlékezik meg Szűz Máriáról, aki az érvényes hittétel szerint már fogantatása pillanatában mentes volt az eredeti bűntől, azaz a minden emberben meglévő hajlamtól a rosszra. Olaszországban december 8. hivatalos ünnepnap.

A karácsonyt megelőző hetek ünnepi bevásárlása közepette a pápa arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy óvakodjanak a fogyasztói szemlélettől. Mint mondta, a mai ifjúság olyan környezetben nevelkedik, amely telítődött a boldogság hamis modelljét sugalló üzenetekkel. Így az a veszély leselkedik rájuk, hogy elveszítik a reményt. Sokszor úgy néznek ki, mint árvái az igazi szeretetnek, amely értelemmel és örömmel tölti meg a életet – fogalmazott az egyházfő.

“Serdülőkorúak és gyermekek könnyen válnak a megrontott szeretet áldozataivá, amikor megtévesztik őket lelkiismeretlen felnőttek, akik a fiatalokat és magukat is becsapva a fogyasztás zsákutcájába csábítják őket… Még a legszentebb dolgokból, így az emberi testből is fogyasztási tárgyak válnak, s ez egyre korábban, már a serdülőkor előtt bekövetkezik” – célzott XVI. Benedek a divatmajmolás és a szépítkezés fiatal korú “áldozataira”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik