Nagyvilág

Az oroszok átlőtték a rakétapajzsot

Oroszország sikeres kísérletet hajtott végre szombaton olyan haditechnikai eszközökkel, amelyek képesek áthatolni rakétavédelmi pajzsokon.

A hadsereg illetékes szóvivőjének tájékoztatása szerint a kísérlet során RS-12M Topol (Nyárfa) típusú interkontinentális ballisztikus rakétát és más eszközöket indítottak a dél-oroszországi Kapusztyin Jarban lévő támaszpontról. A kísérlet célja olyan fegyverek kipróbálása volt, amelyek képesek áttörni a rakétaelhárító pajzsokat. A Topol rakéta mellett a kísérletbe bevont többi haditechnikai eszközt a szóvivő nem árulta el.

“A (rakéta) indítását azzal a céllal hajtották végre, hogy beigazolódjanak az ilyen osztályú rakéták alapvető repülési és műszaki jellemzői” – közölte Alekszandr Vovk szóvivő a RIA hírügynökséggel.

Az orosz vezetés hónapok óta hajtogatja, hogy a Közép-Európába telepíteni szándékozott amerikai rakétaelhárító pajzs veszélyeztetné Oroszország érdekeit. Orosz tábornokok szerint hazájuk olyan fegyverek előállításán dolgozik, amelyek áthatolnának bármilyen amerikai gyártmányú rakétavédelmi pajzson.

A 80-as években tervezett Topol rakéta (NATO kódneve: SS-25 Sickle) maximális hatótávolsága 10 ezer kilométer. Ez a rakéta egy darab nukleáris robbanótöltet célba juttatására alkalmas, a töltet robbanóereje 550 kilotonna hagyományos robbanószerének felel meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik