Nagyvilág

A külügyi tárca szerint jövőre létrejöhet a palesztin állam

A magyar külügyi tárca üdvözli az annapolisi Közel-Kelet Konferencia eredményeit, amely elvezethet az izraeli-palesztin megegyezéshez; ennek következtében létrejöhet a "független, szuverén és szomszédjaival békében élő" palesztin állam - közölte a tárca szóvivője szerdán az MTI-vel.

Szelestey Lajos közleményében kiemelte: hét év óta ez volt az első olyan kezdeményezés, amely egy asztalhoz ültette az izraeli és a palesztin vezetőket, valamint a régió országainak külügyminisztereit annak érdekében, hogy az izraeli-palesztin konfliktust tárgyalások útján lezárják, amivel megvethetik a térségben az átfogó béke alapjait.

A szóvivő kitért arra, hogy az amerikai vezetés az elmúlt hónapokban következetesen kitartott a konferencia mellett, bízott az izraeli és palesztin vezetés béke és megegyezés melletti elkötelezettségében. Annapolis-ban a térség arab államai egységesen jelen voltak és egyértelműen kifejezték elkötelezettségüket nemcsak az izraeli-palesztin béke, de az izraeli-arab közeledés mellett is – áll a közleményben.

A kommüniké kitér arra, hogy az Európai Unió és Magyarország is segítette az annapolisi konferencia megszervezését, és a jövőben is mindent megtesz az ott elindított közeledés sikerre vitelében. A kialakult helyzetet a december 10-én Brüsszelben összeülő külügyminiszteri tanács (ÁKÜT) értékeli majd, egyben meghatározza az Annapolis utáni időszak legfőbb teendőit, céljait.

A Párizsban december 17-ére összehívott nemzetközi donorkonferencia is ebbe a folyamatba illeszkedik, amelynek fő célja a nemzetközi közösség mozgósítása, annak érdekében, hogy a Palesztin Hatóság minél több pénzügyi támogatáshoz jusson egy működőképes állam létrehozásához. A konferencián Magyarország lehetőségeihez képest felajánlást is szeretne tenni – közölte Szelestey Lajos az MTI-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik