Nagyvilág

Lengyelország nem áll Oroszország útjába

A lengyel kormány nem fogja tovább gátolni, hogy Oroszország megkezdhesse tagfelvételi tárgyalásait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) - jelentette be kedden Donald Tusk, az új lengyel kormányfő.

“Közöltem az Oroszországi Föderációval, hogy Lengyelország feloldja a tagfelvételi tárgyalások blokádját az OECD-vel” – mondta Tusk újságíróknak Varsóban. Lengyelország 1996-ban csatlakozott az OECD-hez. Az előző, Jaroslaw Kaczynski vezette lengyel kormány – az Oroszországgal fennálló vitás kérdések, köztük a lengyel húsexport orosz embargója miatt – mereven ellenezte Oroszország tagfelvételi tárgyalásait, melyek idén év elején indultak meg.

Lengyelország több ország tagfelvételi tárgyalásait gátolta eddig az OECD-vel. Ebbe a csoportba tartozik Észtország, Szlovénia, Izrael és Chile is, de az első helyen mégis Oroszország tárgyalásai elé gördített akadályt – emlékeztetett Tusk.

A november elején hivatalba lépett új lengyel kormányfő utalt arra, hogy Lengyelország ellenezte idáig Oroszország felvételét a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) is, amelynek előfeltétele az OECD-tagság.

Hangsúlyozta, hogy a tagfelvételi tárgyalások blokkolásának feloldása “az első lépés”. Maguk a tárgyalások a tagságra pályázó államoktól egy sor kritérium teljesítését kívánják meg. A lengyel fél fenntartja magának azt a lehetőséget, hogy a tárgyalások további menetét véleményezze, de ennek az első lépésnek az a célja, és bizonyosan el is éri azt, hogy a lengyel-orosz kapcsolatok javuljanak – mondta Tusk.

Közölte, hogy a két ország külügyminisztere valószínűleg tárgyalni fog egymással Brüsszelben, december 6-án.

“Orosz partnerünk nagy megelégedéssel fogadta ezt az újságot, és biztos vagyok benne, hogy az intézkedés fel fogja gyorsítani a kapcsolatok javítását célzó tárgyalásokat és tetteket mindkét oldalon” – jelentette ki Donald Tusk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik