Nagyvilág

Békésen zajlott a választás Koszovóban

Nyugodtan, incidensek nélkül, nem túl nagy érdeklődés mellett zajlott szombaton a választás Koszovóban. Az ENSZ-közigazgatás alatt álló tartományban először tartotta közvetlen, nyílt listás parlamenti és helyhatósági választásokat. A pristinai parlamentben 120 képviselői hely van, ebből 10 a szerbek, tíz a más kisebbségek által megválasztottaknak fenntartott.

Koszovóban 19 óráig adhatták le a szavazatukat a választók. Az este rendelkezésre álló legfrissebb – a voksolást felügyelő ENSZ-közigazgatástól, az UNMIK-tól származó – hivatalos adat szerint 14 óráig 24 százalékos volt a részvétel – közölte az MTI-vel Kakuk György észak-koszovói ENSZ-szóvivő.

A mintegy 150 ezer, még Koszovóban élő szerb lényegében bojkottálta a voksolást. Északon, ahol a mintegy negyven százalékuk egy tömbben él, a szavazóhelyiségek zöme a helyi önkormányzatok tilalma nyomán ki sem nyitott, szavazni pedig csak néhány ember ment el.

A szerbek távolmaradása az urnáktól nem változtat azon a tényen, hogy a 120 tagú parlamentben 10 hely biztosított számukra. Ezeket végső soron úgy is be lehet tölteni, hogy az ENSZ-közigazgatás, az UNMIK vezetője kijelöli a képviselőket – például azok közül, akik a parlamenti választásra állított 8 szerb listán szerepeltek.

További tíz képviselői hely a többi nemzeti kisebbség számára van fenntartva, s az albán választók így 100 mandátumról dönthettek. Ezekért kilenc párt és két egyéni jelölt versengett, s az előzetes felmérések szerint hat pártnak van esélye a parlamentbe kerülésre. Az igazi küzdelem két erő, az első koszovói elnök, Ibrahim Rugova teremtette Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) nevű vezető kormánypárt, és a jelenleg ellenzéki, Hasim Thaqi irányítása alatt álló Koszovói Demokratikus Párt (PDK) között zajlik.


Békésen zajlott a választás Koszovóban 1

Hasim Thaqi leadja szavazatát (MTI)

A szavazás előzetes eredményei – a bonyolult voksolási rendszer miatt – két-három nap múlva várhatók, a véglegesek pedig csak a hónap végén. Hosszas kormányalakítási tárgyalásokra azonban nem kell számítani. Agim Ceku leköszönő miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy a választások nyomán megalakítandó koszovói hatalmi szervek felállnak december 10-re, amikor a függetlenedni akaró tartomány sorsáról szóló tárgyalásokat felügyelő nemzetközi hármas átadja jelentését Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak.

Hasim Thaqi, aki az MTI tudósítójának a voksolás előestéjén magabiztosan kijelentette, hogy győzni fog, ehhez még azt is hozzátette, hogy az új – reményei szerint általa vezetett – pristinai kormány rögtön december 10. után kikiáltja a függetlenséget. Ahhoz azonban, hogy ez bármit is jelentsen, kevés a kormányakarat, parlamenti jóváhagyás is kell. Márpedig több vezető albán párt az utóbbi időben bejelentette, hogy alaposan megfontolna egy ilyen döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik