Nagyvilág

Bhutto azt mondja, amit a Nyugat hallani akar

Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető háziőrizetéből írt publicisztikájában hangsúlyozta: hiába írják ki a választásokat, ha azokat Mussaraf elnök továbbra is befolyásolni tudja. Ezen túl ismét lemondásra szólította fel Pakisztán elnökét.

„Lahoréban vagyok házi őrizetben, szuronyos rendőrök által körülvéve” – írja Benazir Bhutto a szerdai The Washington Post vélemény oldalán. Az ellenzéki politikus részletesen leírja korábbi megegyezési kísérleteit Musarraf tábornok államelnökkel, majd leszögezi: „Egy színjátéknak vagyunk tanúi ma Pakisztánban. A választási naptár be lett jelentve, ám a probléma az, hogy mit nem közöltek. Semmilyen jele nincs annak, hogy Mussaraf betartaná korábbi ígéretét, amely szerint csütörtökön megválik a hadsereg főparancsnoki tisztétől” – írja a pakisztáni ellenzéki vezér.

„Nincs határidő a szükségállapot visszavonására, a választási bizottság visszaállítására, a méltányos választások megtartására, az elfogult hivatalnokok eltávolítására, a polgármesterek felfüggesztésére, akik a pénzeket és a fegyvereket ellenőrzik, vagyis a rendőri és kormányzati forrásokat, amelyekkel befolyásolni lehet az választások eredményeit” – sorolta vádjait Benazir Bhutto. Hozzátette: a tábornok tudja, hogyan lehet letörni a demokratikus erőket. „Ugyanakkor vagy nem akarja vagy nem tudja megtalálni és letartóztatni Oszama bin Ladent, illetve visszafogni a szélsőségeseket. Ez a valóság Pakisztánban 2007 novemberében” – foglalja össze véleményét a politikus.

Bhutto szerint a jogállamiság elleni támadás csúcsa az, hogy az elnök egyoldalúan megváltoztatta az 1952-es törvényt a hadseregről, lehetővé téve polgári személyek katonai bíróság elé állítását. Ez utóbbiak – emeli ki – nem nyilvánosan működnek, s a vádlottak nem jogosultak jogi képviseletre. „Semmilyen próbálkozás nem történt közben, hogy az (érintett) átlagos állampolgárokat megkülönböztessék a terrorizmussal és szélsőséges csoportokkal kapcsolatban lévő gyanúsítottakkal” – véli Bhutto.

„Mindezekért szólítottam fel Musarraf tábornokot, hogy mondjon le mind az államelnöki, mind a hadsereg főparancsnoki posztjáról, s tegye lehetővé egy nemzeti konszenzust élvező átmeneti kormány létrehozását, mely biztosítja a hatalom átadását a nép által a megfelelő formában megválasztott képviselőknek” – hangsúlyozta a politikus.

A Le Monde ugyanakkor száraz kommentárt fűzött Bhutto eddigi megnyilvánulásaihoz: „Benazir Bhutto pontosan azt mondja, amit a nyugati média hallani akar.”


A pakisztáni szükségállapot során bevezetett legfontosabb jog- és szabadságkorlátozások:

Az élet és szabadsághoz való jog
A mozgásszabadság
A bíróság elé állítottak joga a vádról értesülni és a védelemhez való jog
A tulajdonjog védelme
A nyilvános gyülekezéshez való jog
A szólásszabadság joga
Az állampolgárok törvény előtti egyenlősége és a védelem joga

Az AP szerint a médiának tilos az öngyilkos merényletekről, valamint egyéb militáns cselekedetekről tudósítani. A média képviselői továbbá három éves börtönbüntetésnek néznek elé, amennyiben „nevetség tárgyává” teszik a kormány vagy a hadsereg tagjait.


Bhutto azt mondja, amit a Nyugat hallani akar 1

Bhutto azt mondja, amit a Nyugat hallani akar 2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik