A világ legveszélyesebb országai
• Szomália
• Irak
• Afganisztán
• Kongó
• Elefántcsontpart
• Pakisztán
• Burundi
• Srí Lanka
• Haiti
• Csád
• Libanon
• Libéria
• Szudán
(Forrás: Forbes, 2007.)
„Tavasszal kiújultak a harcok Kelet-Kongóban, majd valamikor ősszel tűzszünetet kötöttek. Észak-Kivu tartománynak az a része egyébként a Gomában működő lázadó kormány ellenőrzése alatt áll. Amikor átléptem a határt, az ugandai bevándorlási hivatalnok mondta, hogy szerinte vissza fognak fordítani a kongói oldalról, ezért le se pecsételte az útlevelemet, hanem e nélkül engedett át, hogy ha visszazavarnak, akkor ne kelljen új ugandai vízumot venni. A lelkemre kötötte, ha mégis átengednek, előbb menjek vissza hozzá az ugandai oldalra, hogy beüsse a kilépőt. A kongói határőr körülbelül egy órán keresztül próbált meggyőzni, hogy ne utazzak el az onnan száz kilométerre levő Gomáig, mert veszélyes az ország, de én mindenképpen menni akartam, mert szeretem a veszélyes helyeket” – írta Kristóf egy internetes fórumon a 2003-as kongói útjáról. A fenti példa remekül megvilágítja a veszélyes helyek egy sajátosságát: az egyszerű turista mindenki másnál könnyebben túlél, ha a helyiekre hallgat.
A helyiek jobban tudják
Bármilyen válságos helyre kerül is az utazó, egy dologban biztos lehet: az ott élő emberek helyismerete jobb az övénél. Mivel az isten háta mögötti helyeken mindig örülnek az arra tévedő vándornak, a baráti segítségben biztosak lehetnek. És érdemes is élni vele. „Arra ne menj, el van aknásítva” – mondta cikkünk írójának egy afgán öreg, amikor a legendás Pandzsír-völgytől nem messze lévő hegyet készült megmászni. Ajánlott helyette egy másikat. Bevallása szerint az aknák egy részét még ő tette le a szovjet invázió alatt, de az utóbbi évtizedekben elfelejtette a pontos helyüket, így most senki nem jár arra.
Afganisztánban a turisták is golyóálló mellényt hordanak (Fotó: Belényi Dániel)
De ugyanígy tudják, kiben nem szabad megbízni, az úton hol lehet rablótámadásra számítani, és hogy merrefelé mozgolódnak gerillák. A jó tanácsokat természetesen lehet figyelmen kívül hagyni. Ehhez azonban nagy magabiztosság, hely- és emberismeret kell, de egy „hatodik érzék” sem árt.
Az útikönyvek nem jelzik a veszélyt
Fontos kérdést vet fel az útikönyvek kiadása a háborús övezetekről: nem ringatja-e hamis biztonságba az utazókat az instabil, forrongó térségekről kiadott útikönyvek megjelenése. Közel harminc év háború után nemrégiben megjelent a legnagyobb és legismertebb útikönyv-birodalom új Afganisztán-kalauza. Az ország tipikus bukott állam, gyenge a központi kormány és az erőszakszervezetek, nemzetközi megszállás alatt áll és erős az ellenállás és a terroristatevékenység. A közbiztonság régiónként és akár településenként, évszakonként és katonai hadműveletenként változik. A két évvel korábbi információk gyakran semmilyen viszonyban sincsenek a valós helyzettel. És mégis: az útikönyv által ajánlott szállás előnye, hogy a városba érkezés után a lehető legrövidebb idő alatt biztonságos helyre kerülhet az a turista, aki épp a közel-keleti országban szeretné kipihenni az egész éves robotot.
Ugyanakkor éppen a legveszélyesebb részekről van a legkevesebb információ. Az Afganisztán útikönyv 240 oldalából például mindössze 16 szól az ország közel felét kitevő déli és keleti részről, ahol a nagyszabású katonai hadműveletek zajlanak és ahol a legerősebb a tálibok és az al-Kaida jelenléte. A legnagyobb ellenség tehát az információhiány.
—-Célpontok a turisták?—-
Nyilván alacsony számuk miatt nem lehet sokat hallani válságövezetben meggyilkolt utazókról. Turisták természetesen szép számmal haltak meg eddig is politikai okok miatt, de nem a válságövezetekben, hanem a stabil országokban – ilyen volt például az egyiptomi luxori merénylet, amelyben 58 turista vesztette életét 1997-ben. A válságövezetben utazó viszont egyedül van, fegyvertelen, védtelen és semmilyen olyan értéket nem képvisel, amiért érdemes lenne az életére törni. Bírja viszont a helyiek támogatását és rokonszenvét, ha másért nem, őrültsége miatt. A legnagyobb veszély talán a kémgyanú. Az amerikaiak által megszállt országokban például megütközést kelt a turistastátusz. Ha az illető nem katona, nem újságíró és nem segélyszervezetnek dolgozik, akkor semmi keresnivalója az országban – hangzik az általános vélekedés.
Turistát ölni állásfoglalás, politikai aktus, figyelemfelkeltés. Egy nyugati utazó meggyilkolása azonban ritkán marad büntetlenül. A nyugati kormányok nyomást gyakorolnak, tárgyalnak, beavatkoznak. Az illetékes afrikai, ázsiai kormányzatnak presztízskérdés, hogy elfogják és megbüntessék a tetteseket. A gyilkosoknak viszont a magányos turista megölése nem hoz semmilyen hasznot: komoly értékek nincsenek nála, nyomásgyakorlásra alkalmatlan (mire használna például egy afrikai szakadár szervezet egy magyar túszt?), viszont ahhoz éppen elég, hogy fokozódjon az ellenük folyó kampány, vagy hogy a reguláris csapatok jobban odafigyeljenek az adott térségre, megnehezítve ezzel az ellenséges erők tevékenységét.
Motiváció
„Kíváncsiság, adrenalin” – elsősorban ez a két dolog motiválta az Irakban járt Szegő Andort. „Érdekelt a hírekből Szaddam, a történelemből Mezopotámia. Vannak kurd ismerőseim Magyarországon, Törökország felől belépve pedig még vízum sem kell” – mondta az utazó lapunknak.
Ám vannak, akik szerint a válságövezetek meglátogatása annak az élménynek a pótlása, amit szüleink megéltek ’56-ban, nagyszüleink a világháborúkban. Mivel Magyarország biztonságos, aki komolyan ki akarja próbálni magát, az kénytelen kalandot keresni magának.
Toplistás válságövezetek
Nincs pontos definíciója annak, hogy utazás szempontjából melyek a legveszélyesebb helyek. Az alapvető biztonsági szempontokat betartva szinte bárhol lehet utazni. „Északon nem sok nyoma volt a háborúnak, leszámítva a sok ellenőrző pontot. Volt olyan körforgalom, amiben háromszor állítottak meg. Nyilván a második látta, hogy megállít az első, de mégis átnéztek. A túlélés egyszerű volt: ne mászkálj éjjel egyedül, és ne menj nagyvárosba” – mesélte Szegő Andor élményeit a Bagdadnál sokkal nyugodtabbnak tekintett Észak-Irakból.
Barátságos afgánok (Fotó: Belényi Dániel)
Jelenleg a legrosszabb renoméja Szomáliának van, ahol 1991 óta nincs központi kormányzat, az országot a teljes anarchia uralja. Klánok, családok és bandák háborúznak egymással. Az ország összes határa le van zárva, turisták egyáltalán nincsenek. A munkájuk miatt oda kényszerülőket fizetett fegyveres bandák védik.
Iraknak és Afganisztánnak egyaránt a déli része veszélyes, északon a megfelelő óvintézkedések betartásával nyugodtan lehet utazgatni. Csecsenföld továbbra sem biztonságos, Szudánnak pedig a déli és nyugati része, főleg Darfúr válságos, amely átnyúlik a szomszédos Csádba is. A világ tehát szinte teljesen beutazható, és akinek már csak a szomáliai pecsét hiányzik az útleveléből, irigylésre méltó helyzetben van.
