Nagyvilág

Felosztanák Jeruzsálemet?

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök először vetette fel hivatalosan, hogy kész lenne Jeruzsálem irányításában osztozni a palesztinokkal. A kormányfő szerint nem szükséges az sem, hogy az arab területeket Izrael továbbra is ellenőrzése alatt tartsa.

Palesztin tisztségviselők nem tartják kielégítőnek Olmert nyilatkozatát. „Amit Olmert ma mondott, számunkra nem elegendő. Jeruzsálemmel kapcsolatban az egyetlen elfogadható megoldás számunkra Kelet-Jeruzsálem teljes visszaadása a palesztinoknak. A visszaadás nem lehet részleges, csak teljes, beleértve a szent helyeket is” – nyilatkozta Nabil Abu Rdeneh, a palesztin elnök egyik tanácsadója.

Ellenkezik a jobboldal

Az Olmert által előterjesztett javaslat a megvalósulástól függetlenül már önmagában is az izraeli jobboldal ellenérzését váltotta ki – írja a The Independent című napilap. A lap szerint egyelőre nem világos, hogy a kormányfő egy Jeruzsálem megosztására vonatkozó határozatra próbálja felkészíteni a közvéleményt, vagy üzenni próbál az amerikai külügyminiszter számára, hogy nyitott a megegyezésre.

A múlt héten Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz közel álló tanácsadó azt mondta, hogy a palesztinok célja megszerezni a teljes arab kontrollt Jeruzsálem szent helyei fölött, melybe a Nyugati Fal is beleértendő. Abbasz elnök pedig bejelentette azon követelését, hogy Izrael vonuljon vissza minden olyan területről, amit a 67-es háború alatt szerzett meg.

Az izraeli miniszterelnök helyettese, Haim Ramon is annak adott hangot, hogy Jeruzsálemet fel kellene osztani a korábbi amerikai elnök, Bill Clinton tervei szerint. A Clinton-terv az Óvárost, a Templom-hegyet is palesztin ellenőrzés alá helyezné, valamint megengedné, hogy a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területeket a palesztinok fővárosukká nyilvánítsák.

Cél: a palesztin állam

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a jövő hónapban megrendezendő közel-keleti békekonferencia előkészítéseként Izraelben folytat tárgyalásokat izraeli és palesztin vezetőkkel. A nemzetközi békekonferenciára előreláthatólag novemberben fog sor kerülni a Marylandben lévő Annapolisban.

Condoleezza Rice külügyminiszter hétfőn, Hoszni Mubarak elnökkel folytatott tárgyalásai után úgy nyilatkozott, hogy Bush elnök egyik legfontosabb céljának tűzte ki a palesztin-izraeli konfliktus lezárását, és a tárgyalások újraindítása az egyik legkomolyabb erőfeszítés, ami évek óta az ügy előremozdítása érdekében történik. Itt az ideje egy palesztin állam megalapításának – fűzte hozzá beszédéhez Rice.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik