Nagyvilág

Napi dinnye: kié az amputált láb?

Saját lábának tulajdonjogáért küzd egy amerikai férfi, akit egy repülőszerencsétlenséget követően, három évvel ezelőtt amputáltak – írja a Bors.

A férfi levágott testrészét egy bérelt raktárban, egy húsfüstölőben tárolta, hogy ha majd meghal, akkor azzal temessék el. Bérleti díj tartozása miatt azonban a raktár tulajdonosa elárverezte a füstölőt, és tudtán kívül a benne rejtőző lábat is.

John Wood nem is sejtette, hogy az aukción vásárolt húsfüstölője új bevételi forráshoz juttatja majd, ám a benne rejlő amputált láb láttán jó kis ötlet pattant ki a fejéből. A testrészt ugyanis pénzért kezdte mutogatni, a felnőttektől három-, a gyermekektől egy dollárt kért egy rövidke kis kukkolásért. A láb jogos tulajdonosa Shannon Whisnant azonban véget vetett a jó ki mellékest hozó vállalkozásnak, ugyanis mikor kiderült, hogy eltűnt korábbi balesete miatt amputált lába, bejelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök lefoglalták a testrészt, és elvitték megőrzésre egy temetkezési vállalkozóhoz, mert egyelőre nem tudták eldönteni, hogy vajon kit is illet a láb tulajdonjoga. A Whisnantot, akihez eredetileg tartozott a testrész, vagy Woodot, aki egy teljesen legális árverésen jutott hozzá a csonkhoz? Wood kicsit bizarr módon ugyan, de üzleti érdekeire hivatkozva nem hajlandó visszaszolgáltatni a lábat eredeti tulajdonosának, akinek viszont érthetően több köze van a kérdéses testrészhez, mint bárki másnak. „A végsőkig harcolni fogok, hogy visszakapjam a lábam, és ha kell erővel veszem el attól, aki nem hajlandó önként átadni nekem” – nyilatkozta az igen csak feldúlt Shannon Whisnant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik