Nagyvilág

A kormány helyett a szociáldemokraták buktak Romániában

A szociáldemokraták a fő vesztesei a sikertelen kormánybuktatási kísérletnek Romániában – értékelik egyhangúan a szerdai bizalmi szavazást a csütörtöki román lapok.

Valamennyi lap úgy tudja, hogy a tikos voksolás során legtöbben a Szociáldemokrata Párt (PSD) honatyái közül szegték meg a pártfegyelmet. Ezt többen is azzal a belső konfliktussal magyarázza, ami már hónapok óta éket vert a szociáldemokraták soraiba. A párt olyan egykori tapasztalt vezetői, mint Ion Iliescu volt államfő és Adrian Nastase volt miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány szándékos megbuktatásával akarták „megleckéztetni” Mircea Geoana pártelnököt – olvasható a lapokban.

Tény, hogy a szavazás után Geoana bejelentette: kizárja a pártból az „áruló” képviselőket és szenátorokat. Iliescu szégyenletes kezdeményezésnek minősítette Geoana javaslatát. Az Evenimentul Zilei szerint azonban a Traian Basescu államfőt támogató Demokrata Párt (PD) sem kerül ki fényesen ebből a politikai játszmából. Szerdán ugyanis több olyan hír napvilágot látott, miszerint a PD-sek tárgyalásokat folytattak az ősellenségüknek tekintett PSD-vel a kormány megbuktatása érdekében.

A Jurnalul National elemzője, Ion Cristoiu pedig egyenesen azt fejtegeti, hogy az indítvány elsősorban Basescu elnök kudarca, aki már évek óta le akarja váltani a kabinet éléről fő politikai ellenségét, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnököt. A Tariceanu vezette Nemzeti Liberális Párt (PNL) fellélegezhet ugyan – véli az Adevarul és a Cotidianul, de a Romániában évek óta tartó politikai bizonytalanság tovább tart: a kormánynak még mindig csak húszszázalékos támogatottsága van a parlamentben.

Stelian Tanase politikai elemző szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt kormányzó PNL csak „pirruszi győzelmet” könyvelhet el, mert a kormánynak még fontos jogszabályokhoz és tervekhez kell megszereznie a parlament többségének támogatását – olvasható az Adevarulban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik