Nagyvilág

Megállapodtak Korea-ügyben

Befejeződött az észak-koreai nukleáris programok felszámolásáról szóló pekingi tárgyalási forduló, miután a hatoldalú tárgyalásokon részt vevő felek négy nap után megállapodtak egy közös nyilatkozat kiadásában - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A nyilatkozatot két nap múlva hozzák nyilvánosságra. A kínai delegáció vezetője azonban úgy nyilatkozott más hírügynökségek szerint, hogy a tárgyalások két nap múlva folyatódnak, addig a felek tanulmányozzák azt a megállapodástervezetet, amelyet Kína szombaton terjesztett elő az észak-koreai nukleáris kapacitások leszereléséről. “Megvan a közös álláspont, de a kormányoknak jóvá kell azt hagyniuk” – közölte egy meg nem nevezett hivatalos dél-koreai forrás.

Az ülésszak célja eredetileg az volt, hogy menetrendet állítsanak föl a leszerelés soron következő lépéseihez. A felek a tervezet tanulmányozása miatt már szombaton sem tartottak közös tanácskozást egy japán diplomata szerint. A pekingi tárgyalásokon az Egyesült Államok, Japán, Kína, Oroszország és a két Korea vett részt.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik