Nagyvilág

Új vezető a CSU élén

Günther Beckstein lesz Bajorország új miniszterelnöke, míg Erwin Huber váltotta fel Edmund Stoibert, a kisebbik német konzervatív párt, a Keresztényszociális Unió (CSU) élén.

A CSU szombaton véget ért rendkívüli kongresszusán a küldöttek hatalmas többséggel választották meg az eddig a bajor belügyminiszteri tisztséget betöltő, 63 éves Becksteint új kormányfővé, s ugyancsak nagy többséggel a 61 esztendős gazdasági miniszter Hubert a párt új elnökévé. Egyben elbúcsúzott pártjától a 66 éves Edmund Stoiber, aki tizennégy éven keresztül állt a tartományi kormány, s nyolc éve a CSU élén.

A választási kampány kilenc hónapig tartott, Edmund Stoiber ugyanis még idén januárban jelentette be, hogy az ősz folyamán távozik mindkét tisztségéből. A bejelentést megelőző időszakban ugyanis nem utolsósorban több hibás döntése nyomán erősen csökkent a párt népszerűsége, s mind többen követelték, hogy a CSU immár nélküle vágjon neki a jövő évben esedékes tartományi parlamenti és az egy évvel későbbi szövetségi választásoknak.

Stoiber a folytatásra szólított fel

Mindennek ellenére a születésnapját előző nap ünneplő Stoiber egyfajta programbeszéddel búcsúzott a küldöttektől, megerősítve a párt fő irányait és alapvető keresztény értékeit. Szombati beszédében Stoiber utódait lényegében az eddigi politika folytatására szólította fel, s mindehhez támogatását ígérte.

Az új pártelnök, Erwin Huber javaslatára a küldöttek Edmund Stoibert egyhangúlag a CSU tiszteletbeli elnökévé választották. Ő a harmadik tiszteletbeli elnök a párt történetében.

Az első protestáns miniszterelnök

Beckstein személyében Bajorország leendő miniszterelnöke egyébként a túlnyomóan katolikus tartomány első protestáns kormányfője lesz, ugyanakkor frankföldi. Ezzel szemben az új pártelnök, Huber katolikus és bajor, s ez a fajta “szereposztás” teljes mértékben megfelel a tartományi hagyományoknak.

Günther Beckstein – aki október 9-én lép hivatalába – a stoiberi örökség folytatását ígérte, ugyanakkor változtatásokat is kilátásba helyezett, s lényegében hasonlóan nyilatkozott Erwin Huber is. Az elmúlt időszakban mindketten Stoiber legfőbb támogatói voltak, s mindketten köszönetet mondtak a leköszönő miniszterelnöknek, illetve pártelnöknek. Ugyanakkor mind Beckstein, mind Huber úgy értékelte, hogy a Stoiber-korszak lezárult, s egy új éra kezdődik Bajorország történetében. Egyidejűleg mind a két CSU-politikus hitet tett a Német Kereszténydemokrata Unióval (CDU) való szövetség, illetve partneri kapcsolatok folytatása mellett.

A bajor CSU több mint hat évtizedes történetében első ízben fordult elő, hogy hárman vetélkedtek a pártelnöki tisztségért. A “befutó” Erwin Huber mellett ugyanis harcba szállt Horst Seehofer szövetségi mezőgazdasági miniszter és a Stoiber bukásához jelentős mértékben hozzájáruló Gabriele Pauli fürthi önkormányzati képviselő is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik