Nagyvilág

Bush segítene Észak-Koreának

George Bush amerikai elnök pénteken engedélyezte 25 millió dollár értékű energetikai segély nyújtását Észak-Korea számára, mivel úgy ítéli meg, hogy Phenjan eddig betartotta az atomfegyverprogramjának fokozatos felszámolására tett ígéreteit.

Gordon Johndroe fehér házi szóvivő közölte, hogy ebből az összegből 50 ezer tonna nehéz gázolajat vásárolnak Észak-Korea számára. Kína ugyanilyen mennyiségű gázolajat szállított Észak-Koreának szeptemberben, Dél-Korea pedig még júliusban.

A hatoldalú tárgyalásokon februárban kötött megállapodás értelmében Észak-Korea jelentős energetikai támogatás és biztonsági garanciák fejében feladja nukleáris programját, annak érdekében is, hogy normalizálni tudja viszonyát az Egyesült Államokkal és a nemzetek közösségével. A krónikus nyomorral küzdő Észak-Koreának meg kellett ígérnie legjelentősebb, jongbjoni atomreaktorának leállítását (amit júliusban meg is tett), valamint ki kellett nyilvánítania, hogy leépíti összes nukleáris programját, amiért cserébe egymillió tonna nehéz gázolajat kap, vagy más, ezzel azonos értékű segélyben és támogatásban részesül.

Észak-Korea eddig teljesítette kötelezettségeit, bezárta jongbjoni nukleáris létesítményét, és engedélyezte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek, hogy szakértői visszatérjenek az országba, és ellenőrzéseket folytassanak – mondta Johndroe. Hozzátette: Észak-Korea azon, nemrégiben tett ígérete, amelynek értelmében 2007 végéig nyilvánosságra hozza valamennyi atomprogramját, és leállítja összes nukleáris létesítményét, úgy értelmezhető, hogy szándékában áll betartani kötelezettségeit.

Bush döntésének bejelentésével egy időben Pekingben üléseznek az észak-koreai atomprogram felszámolását célzó hatoldalú tárgyalások résztvevői. Elemzők szerint ezzel kritikus szakaszba érkeztek Észak- és Dél-Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország 2003-ban kezdődött konzultációi, ugyanis a csütörtökön kezdődött egyeztetéseken megpróbálják rögzíteni az észak-koreai atomprogram, illetve annak valamennyi létesítménye teljes felszámolásának menetrendjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik