Nagyvilág

Szerzetesek tüntetnek Mianmarban

Folytatták tüntetéseiket a katonai kormányzat ellen a buddhista szerzetesek vasárnap Mianmarban.

Szemtanúk szerint körülbelül 10 ezer szerzetes és 150 fehér ruhába öltözött szerzetesnő gyűlt össze a volt főváros, Rangun leghíresebb szentélyében, a Svegadon pagodában, ahonnan közös imádkozás után tiltakozó felvonulásra indultak. A központba tartó menetükhöz hasonló számú szimpatizáns csatlakozott a zuhogó esőben.

Mostanáig ez volt a legjelentősebb kormányellenes megmozdulás az öt hete tartó tüntetések sorában. Mielőtt a menet elindult volna, egy szerzetes a tömeghez szólva arról beszélt, hogy nemzeti megbékélést akarnak, továbbá az ellenzéki mozgalom házi őrizetben tartott vezéralakja, Aung San Suu Kyi és más politikai foglyok szabadon engedését követelte. A tüntető boncok ezután skandálni kezdték, hogy a népért menetelnek, és – most először – csatlakozásra kérték a lakosságot.

Ezt megelőzően Magwai településen tartott egyórás tüntetést körülbelül 300 szerzetes. Rangunban, az ország legnagyobb városában hatodik napja tartanak a szerzetesek tiltakozó felvonulásai, amelyekhez vasárnap először csatlakoztak szerzetesnők is. Előző nap a rendőrség kivételesen nem akadályozta meg, hogy körülbelül 2000 szerzetes és civil támogatásuk jelképes gesztusaként elvonuljon Suu Kyi háza előtt, ahol a politikusnő az utóbbi 18 év nagy részét bezárva töltötte.

Suu Kyi házából kilépve köszöntötte a tüntetőket. Ez volt az első alkalom, hogy megjelenhetett a nyilvánosság előtt legutóbbi őrizetbe helyezése, 2003 óta. A junta augusztus 19-én drasztikusan megemelte az üzemanyagok és a tömegközlekedés árát, tüntetések sorozatát váltva ki intézkedésével a szegény délkelet-ázsiai országban. A szerzetesek szolidaritásuk jeleként csatlakoztak a lakosság tiltakozó megmozdulásaihoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik