Nagyvilág

Küszöbön a háború Gázában?

Izraeli támadásra számítanak a Hamasz fegyveresei a Gázai- övezetben azt követően, hogy előző nap Izrael ellenséges területnek nyilvánította a szélsőséges szervezet által uralt területet. Izrael bejelentette, hogy leállítja a jövendő palesztin állam területét képező Gázai övezet áram- és üzemanyag-ellátását, és folytatja a katonai akciókat a térségben.

A Gázai övezet határán több száz Hamasz-fegyveres gyűlt össze, akik szerint „az izraeli katonai készültség arra enged következteni, hogy bármelyik pillanatban megindulhat a támadás ”. Az utca emberei homokzsákokat töltenek, hogy invázió esetén megakadályozzák az izraeli csapatok előretörését – írja a The New York Times című amerikai napilap.

Háborús incidens?

Izrael bejelentette, hogy folytatni fogja katonai műveleteit a területen és „célzott kivégzéseket” hajt végre válaszul a Hamasz fegyveresei által múlt héten elkövetett merényletre, melyben több mint harminc izraeli katona sérült meg. A Hamasz szerint a kijelentés a Gázai övezet elleni hadüzenetnek tekinthető – írja a lap.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerdán úgy nyilatkozott, hogy a radikális iszlamista palesztin Hamasz szervezet nemcsak Izrael, hanem az Egyesült Államok számára is ellenség, ugyanakkor az ártatlan gázai övezeti palesztinokat Washington nem szándékozik cserbenhagyni.

Ellenséges terület

Rice arra a döntésre reagált, hogy az izraeli biztonsági kabinet szerdán ellenséges területté nyilvánította a Gázai övezet, bejelentve, hogy be fogja szüntetni a Hamász által uralt terület áram- és üzemanyag-ellátását. Mahmúd Abbász palesztin elnök elítélte, és „elnyomó intézkedésnek” nevezte Izrael tervét. A döntéssel Izrael tovább mélyíti másfél millió gázai ember tragédiáját – fogalmazott az elnök.

Rice hangsúlyozta izraeli kollégájával, Cipi Livnivel közösen tartott sajtóértekezletén, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia együtt alkotja majd a jövendő palesztin államot.


A szélsőséges Hamasz júniusban, a Mahmúd Abbász elnök vezette mérsékelt Fatahhal való szakítás után vette át az irányítást a Gázai övezetben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik