Nagyvilág

Rossz a nyugati terrorellenes stratégia

A terrorizmussal foglalkozó vizsgálóbizottság társelnöke szerint a nyugati világ terrorizmus elleni stratégiája rossz, mivel egy eszmét nem lehet erővel legyőzni. Ráadásul azon a terepen harcolunk, amelyen ők az erősebbek.

A The Guardian című brit napilap részleteket közöl szerdai számában egy Lord Ashdown által a nap folyamán elmondandó beszédből. A brit liberálisok egykori elnöke szerint – aki éveken keresztül a nemzetközi közösség fő képviselője volt Boszniában, jelenleg pedig egy újonnan létrehozott, a terrorizmussal foglalkozó viszgálóbizottság társelnöke – a Nyugat terrorellenes stratégiája úgy rossz, ahogyan van. (A bizottság másik elnöke egyébként Lord Robertson, volt munkáspárt védelmi miniszter, a aki a NATO főtitkára volt az 1999-es Jugoszlávia elleni bombázások idején – a szerk.)

Lord Ashdown szerint “a problémánk az, hogy a rossz elképzelést, harcteret, fegyvereket és stratégiákat választottuk e kampány megnyerésére. Egy eszmét kívánunk legyőzni, mindenekelőtt erő alkalmazásával.”

Mi vagyunk a gyengébbek?

A Nyugat taktikája „megerősítette ellenségeink eszméit, s meggyengítette a sajátjainkat” – érvel majd Lord Ashdown a napilap által megszerzett szöveg szerint. Hozzáteszi: ugyanakkor „olyan csatatéren vívjuk a harcot, amelyet ők választottak, s ahol ők az erősebbek, mi meg a gyengébbek.”

A beszéd arra is ki fog térni a neves lap szerint, hogy a Nyugat területet akar ellenőrzése alá vonni, míg ők elméket. “Olyan beszédmódot és eszközöket választottunk, amelyek egyesítik az muzulmán mérsékelteket a fanatikusokkal, miközben nekünk kellene egyesülnünk az előbbiekkel” – véli Ashdown.

Feláldozzuk a polgári jogokat

Hozzáteszi: „úgy akarjuk megnyerni az értékek harcát, hogy közben feláldozzuk legértékesebb és legerősebb értékeinket, a szabadság- és polgári jogainkat”. Szinte minden erőnket arra összpontosítjuk, hogy rövidtávon megakadályozzuk a legközelebbi botrányt, s szinte semmit arra, hogy “a mérsékelt iszlám híveinek szívét és eszét nyerjük meg.”

Mint a kiszivárgott beszéd-tervezetből kiderül: „Az al-Kaida és testvérszervezetei nem a Nyugatot akarják meghódítani, hanem az iszlám lelkét. Londonban, New Yorkban és Madridban ölnek és nyomorítanak meg embereket, hogy Rijádban, Kairóban, Damaszkuszban és Teheránban nyerjenek.”

Helytelen stratégia

A nyugati vezetők „történelmi analfabétáknak bizonyulnak”, amikor úgy állítják be mindazt ami történik, mint egy világméretű küzdelmet „nyugati értékeink védelmében”, azaz közvetetten a kelet és az iszlám értékei ellen harcolnak.

Lord Ashdown a lap szerint ki fogja azt is emelni, hogy az al-Kaida legjobb fegyvere az a képessége, hogy halálosan veszélyesnek bizonyul, inspirálva az új jelentkezőket, minden olyan lényeges és formális, de „sebezhető” ceremóniát nélkülözve, amely „egy hagyományos katonai struktúrának része.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik