Nagyvilág

Megosztottak a koszovói szerbek

A koszovói szerb szervezetek nem egységesek abban a kérdésben, hogy részt vegyenek-e a november 17-ére kiírt koszovói választásokon. A NATO főtitkár szerint kulcsfontosságú, hogy Szerbia belépjen a szervezetbe.

Tovább bonyolódik a koszovói kérdés, legalábbis ami a szerb álláspontokat illeti. Hétfőn Milan Ivanovic az észak-koszovói Szerb Nemzeti Tanács (SNV) elnöke bejelentette, lehetőség van november 17-én párhuzamos választásokra a provinciában. Az UMNIK erre a napra írta ki a választásokat.

“Az SVN ellene van a koszovói választáskon való részvételnek, minden szinten” – nyilatkozta a Beta hírügynökségnek Ivanovic. Szerinte a “szerbeknek semmi köze ‘ezekhez’ az intézményekhez”. Hozzátette: “Mi Szerbia alkotmányos rendszeréhez tartozunk, s csak olyan választásokon vehetünk részt, amelyeket a szerb parlament ír ki.” A B92 és Beta közös tudósítása megjegyzi, hogy a 64 lista közül 13-at szerb szervezetek nyújtottak be.

Eddig úgy tűnik, az SNV volt az egyetlen szervezet, amely pozitívan reagált a múlt heti belgrádi bojkottfelhívásra. A két fő kormánypárt, Tadic elnök demokrata pártja (DS) és Kostunica miniszterelnök szerb demokratái (DSS) ebben az egy részletkérdésben egyetértenek.

A NATO főtitkár be szeretné venni Szerbiát

Szintén hétfőn a NATO főtitkár szővivője azt nyilatkozta a Vecerni Novosti című belgrádi lapnak, hogy “a főtitkár (Jaap de Hoop Scheffer) véleménye szerint a szervezet nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kihagyja köréből Szerbiát, mivel nagyon fontos, talán a legfontosabb ország a régióban.”

Hozzátette: “Minden, az euro-atlanti térséghez tartozó államnak az integráció az egyetlen út a Nyugat-Balkán hosszú távú békéjének és stabilitásának megteremtésére. Ha Szerbia a NATO tagja kíván lenni, ezzel szemben semmi kifogásunk sincs, hiszen rendelkezésünkre állnak azok az eljárások és mechanizmusok, amelyek ezt lehetővé teszik. Több olyan európai ország is van, amely ezt nem akarja, mint például Ausztria.”

Megjegyezve, hogy a szövetség megérti a szerb lakosság többségének ellenszenvét, a szóvivő elmondta, hogy “a NATO szerepe Koszovóban jótékony Szerbia számára az ott élő szerbek és kulturális örökségük biztosítása miatt.”

Szerbia nem kér az EU-ból

A vasárnapi The New York Times újabb cikkben tért vissza a korránykoalíción belüli euro-atlanti vitákhoz. Nicholas Wood, összefoglalva az elmúlt hét eseményeit, cikke végén idézi a veterán balkáni szakértőt, James Lyont, aki azt mondta: “Brüsszelben azt feltételezik, hogy minden európai ország mindenáron törekszik az EU-tagságra. Ám amennyiben Koszovó elszakad, Európa befolyása Szerbiára elpárolog, a változást elősegítő képességével együtt. Mit tehet valaki egy olyan országgal, mely nem akar az Unió tagja lenni?” – teszi fel a kérdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik