Nagyvilág

Szappanopera-dömping ramadánkor

Kezdetét vette az október 12-ig tartó iszlám böjti hónap, amikor a hívők napkeltétől napnyugtáig nem vesznek magukhoz ételt, az időt pedig szappanoperák nézésével töltik el. A muszlimok egy hónapos böjtjének valójában a hit megvallása és a szegénység problémájával való szembesülés a fő célja, ám kérdés, hogy a mostani időszak mentes lesz-e a terrorcselekményektől.

Ramadan mubarak, azaz Boldog ramadánt! – csendül fel csütörtöktől a hagyományos üdvözlés az iszlám világban. Mintegy egymilliárd muzulmán számára kezdődött meg a böjti hónap, miután az arab világ vallási vezetői az eget kémlelve megpillantották az újhold sarlóját az égen, amely a ramadán kezdetét jelzi. Minden nap karácsony – tömören így jellemzik a muzulmánok a ramadánt.


Talán nem véletlenül, hiszen a kivilágított mecsetek, színes programok, a hatalmas ramadánlámpák, a mellékutcákban felállított asztalok és a naplemente utáni kiadós étkezések a keresztény karácsony hangulatát idézik. Egy nem muszlim hívő ugyanakkor a ramadán első napjaiból mindössze a felbolydult nyitvatartási rendet és a már kora délután kialakult közlekedési dugókat észleli az arab világban. Ekkortájt a vállalatok csökkentik a nappali munkaidőt, az üzletek pedig sokszor csak este nyitnak ki.


Erősíti a testet és a lelket

A ramadán havi böjtölés az iszlám vallás öt „pillére” (azaz a hitvallás, a napi ötszöri ima, a böjt, a mekkai zarándoklat és a szegények számára való alamizsnaadás) közül a harmadik. A hónap 29 napja alatt az igazhívő muszlimnak napkeltétől napnyugtáig tilos ennie, innia, dohányoznia (azaz cigarettáznia vagy vízipipázni) és szexuális életet élnie.


Egyedül a betegek, az utazók, a kisgyermekek, a várandós és szoptató nők mentesülnek a havi böjt alól. Indonéziában például a böjti hónap érzékenyen érinti az ország számos éjszakai klubját, masszázsszalonját és más szórakoztató központját, amelyeket a böjt idejére egy öt évvel korábbi rendelet alapján bezárnak.



Szappanopera-dömping ramadánkor 1

Esti lámpavásárlás a ramadan alatt (Fotó: MTI)


A böjtidőszaknak két célja van: egyrészt a hívő az előírások betartásával azt bizonyítja Allah előtt, hogy önfegyelemmel és mindössze lelkének „táplálásával” felül tud kerekedni a testi vágyakon, s közelebb kerülni Allahhoz. A ramadán hónapja alatt a muszlimok igyekeznek minél többet olvasni az iszlám szent könyvéből, a Koránból, ráadásul az arab világ országaiban kulturális és vallási rendezvények egész sorozatát tartják, sőt Korán-olvasásból még versenyeket is rendeznek.


Aszalt gyümölcsös finomságok


A böjtölés során másrészt az igazhívők átérezhetik a szegények mindennapos gondjait, az éhezés gyötrelmeit. Ezért a jótékonykodás, az alamizsnaosztás is együtt jár a böjti időszakkal, s növeli annak az esélyét, hogy a hívő közelebb jusson istenhez.

A napnyugtát jelző müezzint sokan már a finomságokkal terített asztalnál, a ramadánlámpa (fánnusz) bekapcsolásával várják. A „böjttörő” (iftár) étkezés rendszerint néhány szem szárított gyümölccsel, legtöbbször datolyával és pár korty cukros tejjel kezdődik, így segítve a szervezet vércukorszintjének a helyreállítását.

Az aszalt gyümölcsök mellett az édességek is a ramadáni étkezések elmaradhatatlan főszereplői: a kunafa, a baklava vagy az atayef szinte mindegyik asztalon megtalálható. Az éjszakai órákban pedig megindul az élet: egyesek újabb kiadós étkezésekkel tarkított rokonlátogatásokra indulnak, míg mások az újra kinyitott üzletsorok és feldíszített mecsetek körül sétálgatnak. Az utolsó falatozásra (szuhur) még napkelte előtt, az alvást is félbeszakítva kerül sor, amelyre az utcákat járó „ébresztő” (muszáhhir) öregember dobolással figyelmeztet.

A Hatalom Éjszakája

A muszlim hívők úgy tartják, hogy a ramadán hónap utolsó tíz napja különös erővel bír. A hónap 27. napját a Hatalom Éjszakájának (Leylat el-Kadr) is nevezik. A hívők úgy tartják, ezen az éjszakán például az ágy mellé kitett sós víz édessé válik. Az éjszaka különös ereje abban rejlik, hogy iszlám hagyomány szerint ezen a napon érkezett meg Allahtól, Gábriel arkangyal révén, a Mekkában tartózkodó Mohamedhez a Korán.


A szent könyv állítása szerint ez az éjszaka különösen dúskál a szentségekben, az isteni megnyilvánulásokban, sőt még az ég angyalai is leszállnak ekkor a Földre. Őket azonban csak az erre érdemes személyek láthatják meg, ezért sok hívő egész éjjel a mecsetben imádkozik, vagy éppen olvassa a Koránt.

—-Szappanoperák kavalkádja—-

Nincs ramadán tévésorozatok nélkül. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az arab tévécsatornák tízmillió dollárokat költenek évente szappanoperák gyártására még a böjti hónap előtt. A száznál is több arab nyelvű csatorna színesebbnél színesebb programokkal harcol a nézők figyelméért. A szappanoperák témája változatos, ám néha nagy port kavar.


A 2001-es ramadánkor a „Hag Metwalli család” című sorozat borzolta fel a női nézők, és elsősorban a nőszövetségek kedélyeit Egyiptomban: a széria egy muszlim férfi és négy felesége mindennapjait mutatta be. Későbbiekben egy álnok szirénről szóló szappanopera váltott ki vitákat, ugyanis a női főszereplő a szépségét használta fel céljai elérése. Ám a “Ló nélküli lovas” című sorozat sem úszta meg kritikák nélkül: Izrael tiltakozását az váltotta ki, hogy a szappanopera vitatta a zsidó állam létezési jogát.



Szappanopera-dömping ramadánkor 2

Egy hónapos ima (Fotó: MTI)



Úgy tűnik, idén a családon belüli generációk és a társadalmi osztályok között húzódó ellentétek kifigurázása lesz a kulcsmotívum a szappanoperákban. Hogyan kellene a mai világban felnevelni a gyerekeket? Hogyan tud boldogulni egy „zabigyerek”? Milyen is a felsőbb osztály élete a közöttük elrejtőző tolvaj-csaló szemszögéből? Hogyan befolyásolja a pénz a testvéri szeretetet? Többek között ezekre a kérdésekre keres válaszokat több komédiasorozat is.

Nincs ramadán terrorhullám nélkül?

Kérdés, hogy mennyire lesz békés az idén a böjt hónapja. Az afganisztáni tálibok ugyanis a kormány és a külföldi csapatok elleni merényletek és támadások sorozatát hirdették meg csütörtöktől. “Nagyszabású hadműveletet indítunk Naszrat (Győzelem) néven a ramadán első napján” – közölte kedden a francia hírügynökséggel egy tálib szóvivő, egyik parancsnokuk közleményét felolvasva.


Az üzenet szerint az eddiginél több öngyilkos merényletet, az út szélén elhelyezett robbanószerkezetekkel elkövetett robbantást és más támadást terveznek a muzulmán böjti hónap alatt az ország egész területén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik