2001 szeptemberében iszlám szélsőségesek utasszállító repülőgépeket térítettek el, s vezettek bele a Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba New Yorkban, valamint a Védelmi Minisztérium ötszögletű épületébe, a Pentagonba Washingtonban. A támadások során közel háromezren vesztették életüket. Ezt követően az amerikai vezetés megindította a terrorizmus elleni háborúját, amelyre az elmúlt hat esztendőben több milliárd dollárt költött és több ezer katonát áldozott. A New York Times egyik cikke szerint bár kétségkívül vannak pozitív fejlemények, az erőfeszítések ellenére mégsem látszik, hogy az elmúlt években csökkent volna a világ biztonságának fenyegetettsége.
Oszama bin Laden még mindig bujkál
Hatévnyi hajsza után sem sikerült a terrortámadásokért felelősnek tartott Oszama bin Laden nyomára akadni , a New York-i támadást madridi és londoni követte. Az al-Kaidával szembeni kíméletlen küzdelem, a vezetők elleni hajtóvadászat, illetve a szervezet pénzügyi forrásainak korlátozása némileg meggyengítette a szaúdi milliomos vezette „hálózatot”, a radikális eszmék azonban újult erőre kaptak. Irak például olyan terrorista bázis lett, mint amilyen Afganisztán volt az Egyesült Államok katonai bevonulását megelőzően.
A történelem iróniája, hogy amíg az első iraki háború (1991) kötelezően megvívandó csata volt, és egyben az Egyesült Államok közel-keleti hegemóniájának kezdete is, addig a második iraki háború (2003) választás eredményeként született, amely döntést követően azonban Washington elveszíteni látszik a térség feletti befolyását. A Közel-Kelet konfliktusossága pedig cseppet sem csökkent az amerikai akciókat követően, s a régió továbbra is a világ legforróbb válságövezetének számít.
Amerika-ellenes hangulat az iszlám világban
Az Egyesült Államok terrorellenes háborúját az iszlám világban sokan kétkedéssel fogadták, amelyet követően növekedett is a washingtoni politikával szembeni ellenérzés. Az Amerika-ellenes hangulat nem látott magaslatokba tört, amit számos merénylet és tüntetéssorozat is bizonyított Pakisztántól Marokkóig. Több ország pedig úgy érezvén, hogy a gyanúsítottak listáján szerepelve áldozatul eshet az USA terrorizmus elleni háborújának, igyekszik mindent megtenni saját biztonsága garantálása érdekében.
Hat éve dõltek le az ikertornyok (Fotó: MTI)
Az iráni és szíriai retorika radikalizálódásában, mint ahogyan az iráni nukleáris törekvések felgyorsulásában is, a térségben állomásozó amerikai csapatok jelentette bizonytalanság játszik döntő szerepet. Az atomfegyverkezés – mint a BBC írja – veszélyes versengést indíthat útjára a térségben.
Válsággóc
Az iraki eseményeket figyelve pedig láthatjuk, hogy nem egyszerűen a megszállók elleni küzdelemről van szó, hanem a Szaddám-rezsim megdöntését követően újjáéledő síita-szunnita szembenállásról, valamint a hatalmi vákuum folytán előállt iráni-szaúdi rivalizálásról, amelynek határai bőven Irakon túl húzódnak.
Így a libanoni kormányzati válság kiéleződését, a palesztin területek frakcióharcát akár úgy is felfoghatjuk, mint Irán és Szaúd-Arábia titkos háborúját a térség feletti hatalom megszerzéséért, vagy éppen a status quo fenntartásáért. Az ingatag helyzetek ráadásul kedvező légkört teremtenek a muszlim szélsőségeseknek is, akik akcióikkal csak még jobban kiélezik az iszlámon belüli majd 1400 éves konfliktust.
A demokráciaexport csődje?
Az elmúlt években elkövetett terrorcselekmények alapján nyilvánvaló vált, hogy a terrorizmust nem lehet erőszakkal felszámolni. De mi a helyzet a demokratizálódás terén, amely szintén deklarált célja volt az amerikai háborúnak.
Ironikus módon a helyzet éppen ott a legrosszabb, ahol az Egyesült Államok megpróbálkozott a demokráciaexporttal. A rendszerváltási kísérletek mind Afganisztánban, mind pedig Irakban csődöt mondtak. Irak a felekezeti háború szélére süllyedt, Afganisztán pedig továbbra is bukott államnak számít, ahol egyebek mellett idén rekordot döntött az ópiumtermelés is.
A demokrácia eszméjének erőltetése a palesztin területeken pedig egyenesen a visszájára fordult, amikor a törvényhozási választásokat utcahosszal megnyerő radikális Hamaszt nem engedték kormányozni. Az amerikai törekvéseknek köszönhetően egyfelől tehát lejáratódott a demokrácia fogalma, másfelől pedig bebizonyosodott, hogy nyers erővel nem lehet demokráciát kikényszeríteni ott, ahol ehhez nincsenek meg a szükséges (politikai, gazdasági és társadalmi) feltételek.
Nem biztató a helyzet
A közel-keleti helyzet hat évvel a szeptember 11-ei terrortámadások után cseppet sem bíztató. A jövő alakulása pedig nagyban függ attól, hogy miként cselekszik majd a washingtoni vezetés. Amennyiben felismerik az elkövetett hibákat, így a katonai erőre való túlzott támaszkodást, illetve a demokráciák békés egymás mellett élésébe vetett hitet, és változtatva a hozzáálláson nagyobb hangsúlyt fektetnek a diplomáciai megoldásokra és a széleskörű tárgyalásokra, akkor lehetségesnek tűnik a közel-keleti konfliktusosság csökkentése.
