Nagyvilág

Bagdad üdvözölte az iraki jelentést

Az iraki vezetés egyúttal ígéretet tett arra, hogy rövidesen csökkenteni lehet az Egyesült Államok vezette nemzetközi erők szerepét, harci műveleteit az országban.

A bagdadi kormány üdvözölte kedden az Irakban állomásozó amerikai csapatok főparancsnokának régóta várt helyzetjelentését, amelyet David Petraeus tábornok az előző nap terjesztett a washingtoni kongresszus elé. äAzzal számolunk, hogy már a közeljövőben kevésbé leszünk ráutalva a többnemzetiségű erők részvételére a közvetlen harci műveletekben” – reagált az amerikai helyzetjelentésre Muaffak ar-Rubai, a kormány nemzetbiztonsági tanácsadója.


Rubai kijelentette, hogy az iraki biztonsági erők minden tagját kiképzik a jövő év közepére. „Nagyra értékeljük a koalícióban részt vevő barátaink áldozatát, amelyek révén elérhető a győzelem, és megteremthető Irak biztonsága” – tette hozzá.


Az amerikai haderő nagyságát jövő nyárig az idei csapaterősítés előtti szintre lehet csökkenteni – mondta hétfőn Petraeus, aki Ryan Crocker bagdadi amerikai nagykövettel közösen terjesztette elő helyzetjelentését a kongresszus két házának összevont bizottsági ülésén. A George Bush elnök által januárban meghirdetett csapaterősítési politika „nagy vonalakban” elérte katonai céljait – tette hozzá. Utalt arra, hogy Irak problémáit csak hosszabb távon lehet megoldani, majd kifejtette: mintegy 30 ezer fős létszámcsökkentés lehetséges 2008 közepéig anélkül, hogy fel kellene adni az eddig elért biztonsági eredményeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik