Nagyvilág

Mladics akadályozza Szerbia európai integrációját

A Szerbia és az Európai Unió közti tárgyalások ötödik fordulóján az unió ismét világossá tette, hogy Szerbia európai integrációja nem jöhet létre addig, ameddig Belgrád nem keríti kézre a bujkáló háborús bűnösöket.

Belgrád számára ma van az utolsó esély, hogy az Európai Unióval kötendő Stabilizációs és Együttműködési Megállapodás aláírásához szükséges gazdasági kérdésekről egyezségre jusson Brüsszelben.

Az Európai Unió és Szerbia közti tárgyalások ötödik fordulóján Brüsszel kikötötte, hogy a dokumentum hivatalos aláírása előtt Belgrádnak teljesítenie kell ígéretét, és el kell fogni Ratko Mladics tábornokot, akit a Hágai Nemzetközi Törvényszék a délszláv háború idején elkövetett háborús bűnökkel vádol.

Ha az elkövetkezendő hónapokban nem kerül sor a szökésben lévő háborús bűnösök elfogására, akkor Szerbiának sürgős stratégiaváltásra lesz szüksége, vagyis le kell váltani azokat, akik az együttműködési terv végrehajtásáért felelősek – nyilatkozta a B92 című szerbiai lapnak Rasim Ljajics, a Hágai Nemzetközi Törvényszék Együttműködési Tanácsának elnöke.

A Hágai Nemzetközi Törvényszék nemzetközi főügyésze, Carla Del Ponte még utoljára látogatást tesz Szerbiában szeptember 24-én, mielőtt az év végén leköszön posztjáról. A jelentés, melyben a főügyész Belgrádnak a törvényszékkel való együttműködéséről számol majd be, döntő lesz Szerbia európai integrációjának tempója szempontjából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik