Nagyvilág

Afganisztán a brit-amerikai kapcsolatok megrontója?

Szaporodnak a külpolitikai ellentétek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, miután London nyíltan kimondta, hogy a Bush adminisztráció az afganisztáni csatákat megnyeri ugyan, de a háborút elveszíti. A figyelem középpontjába került iraki misszió mellett a terror elleni háború afganisztáni frontján is sokasodnak a felhők a brit-amerikai szövetségesek felett.

Gordon Brown brit miniszterelnök és David Miliband brit külügyminszter attól tart, hogy Washington túlzottan Irakra koncentrál, és közben nem fordít kellő figyelmet az általa a terror elleni harc frontvonalának tartott Afganisztánra – írja pénteki számában a Times Online.

A vita forrása: az ópium

A brit katonai vezetés elképzelései máris összeütközésbe kerültek az amerikai állásponttal, akiknek meggyőződésük, hogy az afganisztáni ópiumültetvényeket gyomirtó szerrel kellene megszórni a levegőből, minél hamarabb ellehetetlenítve ezzel a tálibok legfőbb adóbevételének forrását. A britek szerint ez, valamint az afgán falvak bombázásának ötlete ellentmond annak a stratégiának, mely szerint az eredmények eléréséhez „a szívre és az észre” kell hatni.


A helyiek elidegenítése helyett a britek inkább narkotikum-ellenes csoportok felállításával próbbálkoznak, és megpróbálják meggyőzni a farmereket, hogy drogok helyett alternatív növényeket termesszenek – írja a lap. Afganisztán Helmand tartománya, ahol mintegy 7000 fős brit haderő állomásozik, az idén rekordmennyiségű mákgubót termelt, megelőzve az ország valamennyi vidékét.

Ki mellett áll az afgán elnök?

Az ópium mellett a konfliktusok másik forrása az afgán elnök, Hamid Karzai szerepe, akivel szemben Washington a britek szerint túlságosan elnéző, annak ellenére, hogy fennáll a gyanú, hogy az afgán kormányon belüli korrupciós ügyek az elnök tudomásával és közrejátszásával történnek.



Afganisztán a brit-amerikai kapcsolatok megrontója? 1

Az afgán elnök ellen a briteknek egyre több kifogásuk van (MTI/EPA)



Pentagoni hivatlanokok a Times-nak nyilatkozva úgy vélték, hogy a britek minden bizonnyal „meg akarnak szabadulni az afgán elnöktől”. A brit külügyminisztérium tagadta ezeket az állításokat, de elismerte, hogy éles véleménykülönbség alakult ki az amerikaiakkal Afganisztán ügyében.

Az országgal kapcsolatos amerikai-brit konfliktusok azóta vannak napirenden, mióta Tony Blair elhatározta, hogy Nagy-Britannia vezető szerepet fog betölteni az arab ország stabilizációjában, olyan felelősséget vállalva a misszió kimenetelével kapcsolatban, amit Irakkal kapcsolatban soha nem tett meg – világít rá az ellentétek tágabb összefüggéseire a Times Online cikke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik