Nagyvilág

Betiltanák a főemlős-kísérleteket az EU-ban

Évente több mint 10 ezer főemlőst használnak kísérletekben az Európai Unióban. Az EP-képviselők véget vetnének ennek a gyakorlatnak.

Aláírta az európai parlamenti képviselők többsége a főemlősök tudományos kísérletekben való felhasználásáról szóló írásbeli nyilatkozatot. „Uniós laboratóriumokban évente több mint 10 ezer főemlőst használnak fel kísérletekben” – áll a nyilatkozatban.

A nyilatkozat kitér arra is, hogy „csaknem valamennyi főemlős faj DNS-ének több mint 90 százaléka azonos az emberével, és elismert tény, hogy a főemlősök komoly szenvedést élnek át fogságban”, továbbá „a főemlős fajok 26 százalékát a kihalás veszélye fenyegeti”.

A képviselők úgy vélik, „a fejlett technológiák és eljárások ma már olyan alternatív módszereket kínálnak, amelyek a főemlősökkel végzett kísérleteknél hatékonyabbnak és megbízhatóbbnak bizonyulnak, ilyenek például a funkcionális mágneses rezonancia képalkotás (fMRI), a mikrodózis-kísérletek, a számítógépes modellezés vagy a szövet- és sejtkultúrák”. Ráadásul – fogalmaz az EP-szöveg – „a genetikai hasonlóságok ellenére fontos különbségek vannak az emberek és a főemlősök között, és a főemlősökkel végzett kísérletek nem érhetik el az embereken végzett vizsgálatok pontosságát”.

Az aláíró képviselők így felszólítják az Európai Bizottságot, a Miniszterek Tanácsát és az Európai Parlamentet, hogy „kezeljék sürgős, elsőrendű kérdésként a főemlősök és vadon fogott majmok tudományos kísérletekben való felhasználásának megszüntetését”, valamint „dolgozzanak ki ütemtervet a főemlősök tudományos kísérletekben való felhasználásának más alternatívákkal történő felváltására”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik