Nagyvilág

Kivégzik Vegyi Alit

Megerősítette Szaddám Huszein megbuktatott diktátor Vegyi Ali néven elhíresült unokatestvérének halálos ítéletét kedden az iraki legfelsőbb bíróság. Az ítéletet harminc napon belül végre kell hajtani – közölte Munkiz al-Fatlavi főügyész a brit hírügynökséggel.

Aríf Sáhin, a bíróság szóvivője sajtóértekezleten jelentette be, hogy a taláros testület helybenhagyta az Ali Haszan al-Madzsídra, a feloszlatott Baasz Párt egyik regionális vezetőjére, valamint két vádlott-társára, Szultán Hásim Ahmed at-Tai volt védelmi miniszterre és Huszein Rasíd Mohammed at-Tikrítire, az iraki fegyveres erők volt hadműveleti igazgatóhelyettesére június 24-én kiszabott legsúlyosabb büntetést.

A három vádlottat a fellázadt észak-iraki kurd lakosság körében 1988-ban végrehajtott mészárlás miatt, népirtás és emberiesség elleni bűntett címén ítélték kötél általi halálra.

Madzsídot a lázadás leverésére indított Anfal-hadművelet irányításában találták bűnösnek. A hadjáratban több mint 100 ezer embert gyilkoltak meg, vegyi fegyvereket vetettek be, falvakat romboltak le, s termőterületeket tettek hasznavehetetlenné.

Vegyi Alit nemrégiben ismét bíróság elé állították az 1991-es öbölháború után kitört, dél-iraki síita lázadás elfojtásában betöltött szerepe miatt. Az ügyészség nem zárta ki, hogy Madzsídot még a második per lezárulta előtt kivégzik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik