Nagyvilág

Sarkozy: illúzió a szabad piac

Nicolas Sarkozy a francia munkaadóknak megígérte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a cégek jobban teljesítsenek, és ennek érdekében akár a szigorú munkavédelmi szabályokon is hajlandó lazítani.

Egy újabb, ezúttal gazdasági vezetők előtt elmondott nagy beszédben a francia elnök csütörtökön hangsúlyozta, hogy betartva a választási kampányban tett ígéreteit, arra törekszik, hogy a francia cégek jobban teljesítsenek a globális gazdaságban, még akkor is, ha ez a nagyvonalú francia jóléti rendszer és szigorú munkahelyvédelmi jogszabályok megváltoztatásával jár.

Ugyanakkor – emelte ki a The New York Times cikke – Sarkozy megismételte egyes elődei nézeteit, amelyek szerint a szabad piac „illúzió”, s Franciaországnak nem kell visszafognia magát a francia érdekek támogatásáról a külföldi – ahogy a cikk írója fogalmazott – „martalócokkal” szemben.

„Nem fogunk növekedést elérni, ha nem játsszuk kollektíven a globalizáció játékát” – mondta Sarkozy a Medef, a legnagyobb francia munkaadói szövetség éves ülésén. Az elnök hozzátette: „ne legyünk naivak, tekintsünk a világra, és tegyük fel magunknak a kérdést: lehetünk annyira naivak, hogy azt higgyük, az egyedüliek vagyunk akik nem védik meg az érdekeiket, miközben mindenki más ezt teszi?”

A francia sajtó ugyanakkor megemlítette, hogy míg a cégvezetők üdvözölték az elnök terveit, a szakszervezetek kevésbé voltak lelkesek. A Le Figaro például azt emelte ki, hogy a Medef elnökének üdvözlő szavaira válaszolva az elnök azt mondta: „törekvésem az, hogy az egész nemzet sorakozzon fel a vállalatvezetők mögé.”

Az elnök ezúttal inkább gazdasági politikájának általános elveire helyezte a hagsúlyt, míg a hallgatóság azt várta volna el, hogy egy újabb konkrét intézkedéseket tartalmazó csomagot vázol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik