Nagyvilág

A franciák közvetítenének Irakban

Franciaország kész közvetítői szerepet játszani Irakban – közölte hétfőn Bernard Kouchner francia külügyminiszter, aki felszólította az ENSZ-t és Irak szomszédait: tegyenek intenzívebb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Irak kilábaljon a 2003 óta tartó válságból.

„Még ha az amerikaiak vezette 2003. évi invázió egy kegyetlen diktatúra bukásához vezetett is, a biztonságos és demokratikus Irak felépítésére irányuló erőfeszítések kudarcot vallottak” – írta a francia külügyminiszter az International Herald Tribune című lap hétfői számának fórum rovatában megjelent, „Az, amit Franciaország tehet” című írásában.

„Nincsen tartós katonai megoldás a válság rendezésére. Politikai megoldásra van szükség” – tette hozzá a miniszter, aki szerint, ha a csapatok Irakból való kivonását nem is hajtják végre haladéktalanul, az irakiakkal egyeztetve meg kell kezdeni az erre vonatkozó terv kidolgozását.

„Ezzel párhuzamosan tartós alapokon nyugvó egységkormányt kell létrehozni. Franciaország kész közvetítőként részt venni ebben az erőfeszítésben” – tette hozzá Kouchner, rámutatva, hogy a különböző iraki közösségekhez fűződő régi kapcsolatok ebben Párizs segítségére lehetnek.

Bernard Kouchner javaslata feltehetően nem talál túl meleg fogadtatásra Bagdadban a francia külügyminiszternek a Newsweek című amerikai hetilapban megjelent állásfoglalása után, amelyben távozásra szólította fel Núri al-Málikit. Az iraki kormányfő vasárnap emiatt bocsánatkérésére szólította fel Franciaországot.

Az iraki síita, szunnita és kurd vezetők amerikai nyomásra vasárnap este elkötelezték magukat, hogy megindítják a nemzeti megbékélés folyamatát és megoldják az iraki közösségeket megosztó fő problémákat.

Kouchner hétfői írásában az ENSZ – általa elengedhetetlennek tartott – iraki szerepének megújítását szorgalmazta, és felszólította Irak szomszédait, „amelyek nélkül semmilyen lényeges dolgot nem lehet megvalósítani”, hogy „hiteles módon vegyenek részt a megoldás keresésében”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik