Nagyvilág

Eltávolították Székelyföld határát jelző táblát

Eltávolították hétfőn reggel a román hatóságok a Székelyföld határát jelző tájékoztató táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el azt az országúthoz - jelentették román hírforrások.

Az erre vonatkozó döntést Ludovic Orban közlekedési miniszter már szombaton kibocsátotta, ugyanis a helyi útügyi hatóság képviselői méréseket végeztek, és megállapították, hogy a tábla nem tartja tiszteletben azt a szabályt, miszerint az országutak mentén a reklám- és tájékoztató táblákat csak legalább hét méterre szabad elhelyezni. A Székelyföld nevét román, magyar és angol nyelven feltüntető, egy székelykaput és két székelyruhába öltözött fiatalt ábrázoló óriásplakát elhelyezésére a Kovászna megyei tanács hivatalosan “reklámtábla” felállítása címen kért hatósági engedélyeket.


A Gandul című napilap hétfői számában idézett közlekedési miniszter elmondta: a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára és a hét végi rendezvény mintegy 700 meghívottjára való tekintettel, illetve a Duna TV és más magyarországi televíziók stábjának jelenléte miatt halasztották el a leszerelési akciót.



Eltávolították Székelyföld határát jelző táblát 1

A román hatóságok szerint a tábla túl közel volt az országúthoz (fotó: MTI)


A közigazgatásban a törvényesség felügyeletére hivatott Kovászna megyei prefektúra is felszólította a tábla elhelyezését kezdeményező megyei önkormányzatot, hogy távolítsa el a 18 négyzetméter nagyságú plakátot, mert az “diszkriminál”. A felszólítás egy helyi román civil szervezet és a Demokrata Párt (PD) Kovászna megyei szervezetének megkeresése nyomán született.


Vajda Lajos, a megyei önkormányzat alelnöke hétfőn úgy nyilatkozott, hogy ismét felállítják a táblát, miután ismét beszerzik a szükséges engedélyeket. A táblát csütörtökön avatták fel Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének és a szervezet más helyi vezetőinek jelenlétében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik