Nagyvilág

Földrengés Madridban

Rengett a föld vasárnap délelőtt Spanyolország fővárosától a keleti és a déli tengerpartig terjedő térségben, károkról vagy sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés.

Az illetékes földrajzi intézet közlése szerint az első becsléseknél nagyobb, a Richter-skálán 5,1 fokozatú földmozgás epicentruma Pedro Munoz település közelében volt Kasztília-La Mancha autonóm körzetben, Madridtól száz kilométernyire délre. A spanyol földrajzi intézet korábban 4,7-es nagyságú földrengésről beszélt, epicentrumát Ciudad Real tartományban, a fővárostól 160 kilométerre délre adta meg.


A strasbourgi földtani megfigyelőállomás az északi szélesség 39,26 fokán és a nyugati hosszúság 3,10 fokán határozta meg a földlökések epicentrumát. A földrengést Spanyolország területének nagy részén érezni lehetett, Kasztília-La Mancha és Madrid mellett keleten főként Valenciában, délen pedig Andalúziában.


A Cadena Ser rádióhoz betelefonáló egyik lakos elmondta: Ciudad Realban jól érzékelhető volt a földmozgás, sok épületben megremegtek tőle az ablaktáblák. Az El Mundo napilap internetes kiadásának Ciudad Realból egy másik helybeli arról számolt be, hogy a mintegy 5 másodpercig tartó rengés nyomán kisebb repedések keletkeztek az épületek falain.


Voltak olyan helybéliek, akiket álmukból riasztott fel a madridi idő szerint 9 óra 47 perckor bekövetkezett földmozgás. A vasárnapi spanyolországi földlökéseket megelőzően, szombat este Marokkóban mozdult meg a föld. A Richter-skála szerint 5-ös nagyságú rengés epicentruma a Középső-Atlasz hegységben volt, áldozatokat, jelentősebb anyagi károkat nem követelt – közölték a rabati hatóságok.


Spanyolországban legutóbb június 7-én jegyeztek fel számottevő, a Richter-skála szerint 4,1 nagyságú földmozgást, amelynek epicentruma Escopete településen volt Guadalajara tartományban.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik