Nagyvilág

Bányaszerencsétlenség az USA-ban

Mentők százai kutattak kedd reggel is az egyesült államolbeli Utah államban beomlott bányában rekedt bányászok után. A bánya egyik vezetője szerint, ha a bányászok túlélték az omlást, több napra való levegőjük és vizük van.

Hat bányász rekedt a mélyben hétfőn az egyesült államokbeli Utah állam középső részén, amikor egy földrengést követően beomlott egy bánya. A kutatók órákkal az omlás után sem tudtak kapcsolatba lépni az eltűnt bányászokkal, nem tudni, hogy életben vannak-e.

A Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgás epicentruma kevesebb, mint 20 kilométerre volt a bányától. A tárnától 24 kilométerre fekvő Huntingtonban válságtörzset állítottak fel a helyszínre érkező mentőalakulatok.


Walter Arabasz, a földrengésjelző állomás igazgatója azt közölte, hogy nincs bizonyíték arra, hogy földrengés okozta volna a szerencsétlenséget. A bánya egyik vezetője hétfőn azt nyilatkozta: ha a bányászok túlélték az omlást, több napra való levegőjük és vizük van.

A bányászok feltehetően a bejárattól mintegy négy mérföldnyire lehetnek, 457 méter mélyen. A mentők a hegytetőről függőlegesen és a hegy oldalától vízszintesen is járatot fúrnak – közölte Robert Murray, a Crandall Canyon bánya egyik társtulajdonosának, a Murray Energy vállalatnak az elnöke. Szakértők szerint a vízszintes irányú fúrás három napig is eltarhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik