Nagyvilág

Szaúdi nagykövetség nyílik Bagdadban

Szaúd-Arábia támogatja az amerikai elnöknek egy közel-keleti konferencia megrendezésére vonatkozó javaslatát, és elhatározta, hogy nagykövetséget nyit Bagdadban – közölte a szaúdi külügyminiszter az amerikai külügyminiszterrel és a védelmi miniszterrel közösen tartott szerdai dzsiddai sajtóértekezletén.

„Létezik egy nemzetközi mozgalom a békéért. Izraelnek reagálnia kell erre a nyomásra” – jelentette ki Szaúd el-Fejszál herceg. „Olyan békekonferencia érdekel bennünket, amely a megbékélési folyamat lényegével foglalkozik, nem pedig olyan, amely csak beszédekből és tárgyalásokból áll, de nem viszi előbbre a béke ügyét” – tette hozzá. Szavai arra utalnak, hogy Rijád az értekezlet napirendi pontjaitól teszi függővé részvételét.


George Bush amerikai elnök július 16-i javaslata szerint valamikor az idén – valószínűleg szeptemberben – rendeznék meg a konferenciát. Szaúd-Arábiának nincs diplomáciai kapcsolata Izraellel, így nagy diplomáciai áttörés volna, ha együtt vennének részt egy békeértekezleten. Szaúd-Arábia volt a fő kezdeményezője annak a békejavaslatnak, amelyet egy arab csúcsértekezleten jelentettek be idén. Eszerint a 22 arab ország teljes körű diplomáciai kapcsolatokat kötne Izraellel, ha a zsidó állam kivonulna az 1967-ben megszállt arab területekről.


Újjáéledt kapcsolat

Fejszál herceg bejelentette, hogy országa Washington nyomására az iraki fővárosban nagykövetséget nyit – amely 1990 decembere óta nem létezik ott –, és támogatja az Egyesült Államokat Irak békéjének megteremtésében. (Irak 1990 nyarán szállta meg Kuvaitot, ami után Szaúd-Arábia megszakította vele diplomáciai kapcsolatait, és 1991 februárjában kezdődött az első öbölháború. Az iraki–szaúdi diplomáciai kapcsolatokat már 2004-ben helyreállították, de a biztonság hiánya miatt Bagdadban nem nyílt nagykövetség.)

„Az iraki kormány támogatására úgy határoztunk, hogy egy küldöttség fel fogja mérni a nagykövetség létrehozásának módját” – mondta a külügyminiszter. A külképviselet megnyitásának időpontját nem árulta el. A szaddámi rendszer 2003. évi bukásával a szunniták hatalma is megdőlt Irakban, és az Iránnal szövetséges síiták vették át az irányítást. Szaúd-Arábia és más szunnita lakosságú arab országok is szeretnék, ha az iraki kormány több erőfeszítést tenne a szunnitáknak a politikai folyamatokba való bevonására és az iráni befolyás kiiktatására.

Szaúdi segítséget kérnek

„Az iraki kormánynak nagy a felelőssége abban, hogy elhárítsa a külföldi beavatkozást” – szögezte le Szaúd el-Fejszál. Amerikai kollégája, Condoleezza Rice üdvözölte a nagykövetség megnyitására tett bejelentést. „Ezt szerettük volna elérni, ez egy fontos lépés” – mondta. Washington eddig azzal vádolta a fontos szövetségesének számító Szaúd-Arábiát, hogy nem támogatja eléggé az Egyesült Államok iraki céljait. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete által hétfőn mondott bírálatra reagálva a herceg kijelentette, hogy országa minden tőle telhetőt megtesz a „terroristáknak a királyságból Irakba áramlása ellen”.

Az Egyesült Államok elvárja Szaúd-Arábiától, amelynek van bizonyos befolyása az iraki szunnita arabok törzsi vezetőire, hogy szigorítsa meg határai ellenőrzését, és akadályozza meg, hogy az al-Kaida terrorszervezettel szövetséges szaúdi szélsőségesek Irakba menjenek harcolni, öngyilkos merényleteket szervezve az iraki síiták és az amerikai erők ellen.

Az amerikai minisztereket kedd este Rijádban fogadta II. Abdalláh király. Következő közel-keleti állomásukra, Izraelbe és a palesztin területekre tartva álltak meg Dzsiddában. Ehud Olmert izraeli kormányfő hivatala a szaúdi külügyminiszter bejelentése után azonnal közölte szerdán: Izrael reméli, hogy sok arab ország, köztük Szaúd-Arábia is részt vesz majd a közel-keleti békekonferencián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik