Évek óta ön a tusványosi szabadegyetem főszervezője. Mik voltak az idei tapasztalatok? Egyesek szerint idén kevesebben voltak, mint az elmúlt években.
Én nem így látom. Sőt, a táborban a résztvevői létszám idén először érte el állandóan a háromezret. Ha azt vesszük, hogy az erdélyi magyar diákság létszáma 15-16 ezer fő, ez magas részvételnek számít. Ami az Orbán-beszédet illeti, 35 fokos napsütés volt, így érthető, hogy nem volt teli a színpad előtti tér, de oldalt, az árnyékba húzódva, nagyon sokan hallgatták, szerintem voltak annyian, mint a tavalyi előadásán. Azt gondolom, az idei tábor hangulata, a pezsgése kézzelfogható volt, és azt hiszem, erre nagy szüksége is volt a kicsit leült hangulatban lévő erdélyi magyaroknak és a polgári politikai tábornak.
Nem csalódott, hogy sok külföldi meghívott lemondta a részvételt?
Tudni kell, hogy ez egy alacsony költségvetésű tábor, a forrásai korlátozottak. De ezzel együtt elfogadta a meghívásunkat jó pár neves nemzetközi szakértő, mint például a katalán Luis Maria de Puig. Annak külön örülök, hogy magyar politikai spektrumról is évről évre jelennek meg szocialista politikusok, itt Szabó Vilmos és Gedei Vilmos képviselő urakra gondolok elsősorban.
Markó Béla viszont végül lemondta a részvételt, ráadásul Tusványos helyett Kiss Péterrel találkozott.
Markó Béla távolmaradása sajnálatos. Az elmúlt években megtapasztalhatta, hogy még ha kritikus hangokat is hall ebben a táborban, egy kulturált közönséggel találkozik. Úgy gondolom, egy komoly lehetőséget szalasztott el ezzel a párbeszédre vonatkozóan.
Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke
Sokan önt mint leendő külügyminiszter-jelöltet emlegetik. Egy esetleges előrehozott választások utáni kormányban esélyesnek tartja magát a posztra?
A Fideszben mindig volt egy szabály: mi nem posztokat osztunk egymásnak, hanem feladatokat. Megtiszteltetésnek érzem, hogy koordinálhatom a Fidesz külpolitikáját. Most végzem a feladatomat.
Mekkora esélyét látja egyébként előrehozott választásoknak, és hogy a jelenlegi kormány nem tölti ki a ciklusát. A népszavazásnak lehet ebben szerepe?
Az előrehozott választások esélye szerintem ötven százalék. Azt várom a népszavazásról, amiről szól. Fontosnak tartom, hogy a magyar társadalom felébredjen. Volt már egy Jó reggelt, Magyarország kampánya a Fidesznek, de úgy látom, a magyar társadalomban van egy hajlam arra, hogy ismét elszunnyadjon. Egy újabb ébredésre lenne szükség, mert olyan intézkedések vannak a társadalompolitika széles spektrumán, amit önmagában a parlamenti ellenzék nem tud megakadályozni. Abban bízom, hogy a népszavazás hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar társadalom egy nagyon határozott nemet tudjon mondani erre a gyurcsányi politikára.
Ön, mint a Fidesz szakpolitikusa, mit változtatna a legsürgősebben a Külügyminisztérium működésén?
Az elmúlt egy évben a magyar külpolitikának egyfajta mélyrepülését tapasztalhattuk, a külpolitika a belpolitika eszközévé vált. Gyurcsány Ferenc ezt egyébként nyíltan ki is jelentette. Sajnálatos módon ez a logika azt eredményezte, hogy az elmúlt egy évben egyfajta „alibi külpolitizálás” zajlott. A külpolitika működésének célja az volt, hogy legitimálja Gyurcsány Ferencet, gyakran egészen szimpla PR-megfontolások alapján, illetőleg ahol lehet, keresztbe tegyen az ellenzéknek, különösen a Fidesznek és annak elnökének. Ehhez pedig adott esetben felhasználtak törvényen kívüli eszközöket is, hiszen a köztisztviselői törvényt egyértelműen sérti az a fajta távirati utasítás, amit október 23-át követően a nagyköveteknek a Külügyminisztérium kiadott.
Ez a rendszerváltozást követő magyar diplomácia mélypontja volt. Közben pedig valóban van egy felkészült diplomáciai kar, amelyik parlagon hever, nem kap olyan feladatot, útmutatást, ami értelmet adhatna a cselekvésének. Így aztán az alibi külpolitika kihagyta azokat az elmúlt egy évben kínálkozó lehetőségeket, amikor profilt és karaktert lehetett volna adni a magyar külpolitikának. Nem volt nézetünk az energiabiztonság, a rakétavédelem, az észt–orosz konfliktus témájában, Koszovó vagy Litvinyenko ügyében. Tehát kulcsfontosságú kérdésekben a magyar külpolitika nem létezett. Az pedig kifejezetten megalázó volt a szakapparátus számára, hogy megindult egy külpolitikai stratégiaalkotás a Külügyminisztériumon kívül. A koncepcióalkotás a választásokat megelőző időszak feladata, a külpolitikai kormányzás pedig egy világos koordináta-rendszerben történő cselekvésről kellene hogy szóljon. Ezt hiányoltam az elmúlt egy esztendőben.
—-Összefogás az EP-ben a magyarokért—-
Romániában az ősszel EP-választásokat tartanak, Tőkés László, akit a választási lista élére jelöltek, úgy fogalmazott, hogy „az EU-s csatlakozással lekéstük az utolsó vonatot is, ami a jogaink kiharcolását illeti”. Ön egyetért ezzel?
Az európai uniós csatlakozásban rejlő lehetőségeket az erdélyi magyarság nem tudta kihasználni, és azt gondolom, hogy ebben mindenképpen igazat kell adnunk Tőkés püspök úrnak. A lehetőségeket egyrészt azért nem tudták kihasználni, mert az RMDSZ hivatalos politikája fontosabbnak tartotta, hogy kisebbségpolitikai szempontból legitimálja a román kormányt, és ezáltal elősegítse az uniós csatlakozást, minthogy ezt a folyamatot konkrét célkitűzések megvalósítására használja ki. Másrészt pedig a magyar kormány nemhogy nem vallott más nézeteket e tekintetben, hanem még alacsonyabbra tette a lécet, nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság ügyében semmilyen autonómiaigényt.
Ugyanakkor azzal, hogy az európai uniós csatlakozással kibővültek a magyar nemzeti érdekérvényesítés lehetőségei, nem lehet vitatkozni. Jobbak az unióban a magyar érdekérvényesítés peremfeltételei, mint az EU-n kívül. Az a kérdés, hogy tudunk-e élni az unióban rejlő lehetőségekkel.
Az erdélyi magyar képviselők az Európai Néppárt frakciójában foglalnak majd helyet. Vannak már tervek arra vonatkozóan, hogy hogyan fogják az autonómiatörekvéseket közösen érvényesíteni?
Az Európai Néppártban van Fidesz, MDF, Magyar Koalíció Pártja, és megfigyelőként már van három RMDSZ-es képviselő is. Ha ezt összeadjuk, akkor az 18 EP-képviselő, ami gyakorlatilag egy egészen egyedülálló befolyásnak a lehetőségét hordozza az Európai Néppárton belül. A magyarság számára tehát az Európai Parlamentben (EP) történő nemzeti újraegyesülésnek a lehetősége immáron tény.
Mit ért ez alatt?
Az EP minősített fóruma a határon túli magyarok célkitűzéseinek érvényesítésének, ugyanakkor az autonómiával kapcsolatban van két probléma. Az autonómia ugyan az EU-ban általánosan elterjedt jogi intézménye a kisebbségi jogoknak Dél-Tiroltól Katalónián át Skóciáig és Walesig, ám ezek nemzeti hatáskörben lévő megoldások. Az a kérdés, hogy a Nyugat-Európában oly mértékben elterjedt autonómiajogok mikor válnak a közösségi jog részévé. Nagyon fontos elmozdulás lenne, ha legalább a reformszerződés tartalmazná a kisebbségi jogokra tartalmazó utalást. Onnan el lehetne kezdeni a közösségi szintű európai kisebbségvédelem kiépítését az emberi jogok keretei között. Ennek egyébként a most zajlott kormányközi konferencia alapján jó esélye van.
A másik kérdés az, hogy az Európai Parlament az unió intézményi struktúrájában és hierarchiájában hol helyezkedik el. Jelenleg nem a legbefolyásosabb európai intézmény, de a reformszerződés felértékelheti az együttdöntési mechanizmusok és hatáskörök szélesítésén keresztül az Európai Parlamentet. Ily módon az Európai Néppártnak is lehet beleszólása a döntésekbe, nem leszünk kizárólag a kormány koncepciótlanságára és ambíciótlanságára hagyatva, mint jelenleg.
A Fidesz jelezte, hogy az EU által elfogadott alkotmányos szerződést ratifikálni fogják, Európa számos országában népszavazás dönt a kérdésről. Ön szerint hazánkban nem lenne erre szükség?
Az alkotmányos szerződés esetében ezt a vitát már lefolytattuk. Világos volt a magyar jogrendszer, illetve a magyar politikai erők álláspontja ebben a kérdésben: a parlamenti ratifikációt elegendőnek tartottuk. Úgy vélem, hogy akkor, amikor az alkotmányos szerződéshez képest legyengített reformszerződés fog a magyar parlament elé kerülni, semmi oka annak, hogy másként járjunk el, mint ahogy az alkotmányos szerződés esetében eljártunk.
—-Van alkupozíciója Európának Oroszországgal szemben—-
Tusnádfürdőn vitába keveredett Szabó Vilmossal az energiapolitika kérdésében. Azt mondta, biztonságpolitikai szempontokból kell vizsgálni az ügyet. De ez nem változtat azon a tényen, hogy a gáz és a kőolaj Oroszország „alatt” van. Mi a megoldás?
Oroszország nem tekinthető egy westminsteri demokráciának. Az orosz fogalomhasználat éles konfliktusban áll az alapvető, az általunk és az Európai Unió által gyakorolt piaci elvekkel. Mi alapvetően versenyelvűek vagyunk, az oroszok monopolpártiak, mi a transzparencia alapján állunk, ott ennek helyét az átláthatatlanság határozza meg. Mi a magántulajdonon alapuló gazdasági építkezés talaján állunk, ott az állami tulajdonon alapuló gazdasági döntések a meghatározók.
A másik probléma, hogy rendkívül komoly természetes energiamonopóliummal rendelkezik Oroszország. Ezért a biztonságpolitikai megközelítés lényege, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy megkülönböztessük az energia forrásait. Fontos lenne a megújítható és alternatív energiahordozók lényegesen nagyobb aránya a magyar gazdaságban. Elmozdulást jelentett e tekintetben egyébként a német elnökség, ahol világos célkitűzések fogalmazódtak meg erre vonatkozóan. De diverzifikálni kell a származási országokat és a tranzitútvonalakat is: számunka kézenfekvő lenne Közép-Ázsia és a Kaszpi-térség megnyitása.
Az Európai Unió közösen többet tehetne?
Fel kell lépnünk egy világos európai energiabiztonsági politika mellett, amely világossá teszi, hogy akkor, amikor energiaellátásról van szó, a közösségi fellépés a kiindulópont, prioritást élvez, nincsenek különalkuk (lásd Gyurcsány–Putyin, Schröder–Putyin). Illetve be kell vezetni a reciprocitási elvet a közös európai energiapolitikába. Vitatkozom Szabó Vilmossal: nemcsak a vevő kiszolgáltatott, hanem az eladó is, különösen, amikor lefektetett vezetékek vannak. Van alkupozíciója Európának. És sajnálom, hogy az elmúlt egy évben ez nem esett le a magyar kormánynak.
Ön milyen konkrét lépéseket tenne a Malina-ügy rendezése érdekében? Sokat bírálta Gyurcsány Ferencet, hogy nem állt ki a nyitrai magyar lányért. Ugyanakkor a szlovák kormány már több alkalommal is kifogásolta, hogy a magyar fél beleavatkozik az ügyészség munkájába. Ön szerint a nyomásgyakorlásnak milyen formája lenne megfelelő?
Nagyon fontosnak tartom a szlovák rendőrfőkapitány bejelentését, hogy mégis megverték Malina Hedviget, csak nem úgy, ahogy azt a lány elmondta. A miniszterelnök-helyettes, az ügyészség segítségére sietve, kijelentette, hogy nem volt a megveretésnek semmiféle nemzetiségi vonatkozása. A hír hallatán az ember egyik szeme sír, a másik nevet. Egyrészt örülünk annak, hogy eljutottunk odáig, hogy nem „magát verte meg” Malina Hedvig, ez egy nagy lépés az igazság győzelme irányába. A szlovák nyilatkozat második része ugyanakkor továbbra is azt jelzi, hogy nem múlt el annak a veszélye, hogy a szlovák politika beavatkozik az igazságszolgáltatás működésébe.
Ezt mire alapozza?
Jól mutatja, hogy a vizsgálat újraindítását megelőzően előre bejelentetik a verdiktet. Ez történt szeptemberben is, amikor két hét után lezárták a vizsgálatot, majd a miniszterelnök bejelentette a koncepciót, hogy Szlovákia új nemzeti kormánya nem magyarellenes, hanem a magyarok használják a magyarellenesség vádját a szlovák kormánnyal szemben annak érdekében, hogy nemzetközi színtéren a kormányt elszigeteljék. A szlovák kormány szerint ennek hátterében nem állhat más, mint a Magyar Koalíció Pártja. Malina Hedvignek ezt kellett volna demonstrálnia, és szlovák részről még mindig nyitva hagyták a kiskaput, hogy Hedvig ügye nemzetiségi dimenziót kapjon.
Úgy vélem, hogy a szlovák jogállamiságnak a próbája igazán még csak most következik: újraindul-e a nyomozás, független lesz-e a politikai beavatkozástól. Nagyon fontos, hogy megtörténik-e a tettesek felelősségre vonása mellett az igazi bűnösök felelősségre vonása, történetesen: hogy kerülhetett sor elfogult, a jogállamiság alapvető normáit nélkülöző eljárásra, és kik ennek a felelősei. Csáky Pál úgy fogalmazott, hogy most kellene a belügyminiszternek beadnia a lemondását, hiszen ő nemcsak tavaly szeptemberben ült ki a miniszterelnökkel az önmegverési koncepció ismertetése érdekében, hanem tavasszal is, amikor a rendőrség vádemeléssel élt, szintén megismételte a most hamisnak bizonyult kijelentést.
A magyar politika, illetve Gyurcsány Ferenc mit tehet az ügyben?
Fontos feltenni a kérdést, hogy kik ennek a folyamatnak magyar részről a felelősei. Gyurcsány Ferenc nemcsak hogy nem lépett fel határozottan Malina Hedvig ügyében, hanem az első, közelmúltban megvalósult miniszterelnöki csúcstalálkozón fel sem vetette Malina Hedvig ügyét. Ezt jogi és politikai értelemben is cserbenhagyásnak nevezzük. Ez a határon túli magyarok irányába a Gyurcsány-kormánynak egy nagyon tipikus eljárása, a magyarok általában érzik cserbenhagyva magukat, ugyanúgy, ahogyan Malina Hedvig érezhette a kormány által cserbenhagyva magát.
Véleményem szerint ezt a kormányfő nem csupán a Fidesznek vagy az ellenzéknek az elvárása ellenére tette, hanem saját pártja elvárásának ellenére is. Szabó Vilmossal, a külügyi bizottság szocialista alelnökével közösen tartottunk sajtótájékoztatót Malina Hedvig ellentmondásos eljárásának kritikájaként. Ezt követően Gurcsány nemhogy figyelmen kívül hagyta az elvárásainkat, hanem fontosnak érezte, hogy a szlovák külügyminiszternek jelezze: elhatárolódik a pártjától, és kritikával illette mindazokat, akik kétségbe vonták annak az eljárásnak a pártatlanságát, amiről most derült ki, hogy valójában elfogult volt.
