Nagyvilág

Külföldi fegyveresek után kutatnak a Vörös Mecsetben

A pakisztáni hatóságok külföldi fegyveresek után kutatva csütörtökön megkezdték az iszlámábádi Vörös Mecsetben lévő holttestek azonosítását.

A hadsereg két napi ostrom után szerdán vonta ellenőrzés alá a fundamentalisták szentélyét. A harcok során 73 iszlám fegyveres és kilenc katona esett el. Az ostromot megelőző összetűzésekben huszonnégyen haltak meg, közöttük két katona.

A biztonsági erők egyik vezetője elmondta, hogy ujjlenyomatot vesznek a halottakról és lefényképezik őket. A hatóságok így akarják tisztázni, hogy külföldiek voltak-e közöttük.
A kormány szerint a július 3-án kirobbant zavargásokban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz közel álló csoportokhoz, valamint az afganisztáni radikális szunnita tálibokhoz tartozó külföldiek vették át a radikálisok parancsnokságát.

Pervez Musarraf elnök csütörtökön a televízióban mond beszédet, amelyben ismerteti a szélsőségesek elleni harc “új stratégiáját”. Saukat Aziz kormányfő közölte: az épületegyüttest átkutató kommandósok nem találtak a halottak között nőket és gyermekeket. Hét vagy nyolc holttest a felismerhetetlenségig összeégett, feltehetően a fegyveresek benzines palackjaitól. Saukat Aziz figyelmeztetett: a kormány bármelyik más korániskola ellen fellép, ha bebizonyosodik róla, hogy az iszlám fundamentalista fegyveresek fellegvára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik