Nagyvilág

A hitszónok halálával végződött a Vörös Mecset keddi ostroma

Életét vesztette az iszlámábádi Vörös Mecset lázadó hitszónoka az épületegyüttes ostromában - közölte egy belügyminisztériumi tisztségviselő Pakisztánban. A biztonsági erők az épület mintegy háromnegyed része felett átvették az irányítást, félszázan megadták magukat.

A mecsetet megrohamozó pakisztáni hadsereg néhány órával a ma reggel kezdődött ostrom kezdete után azonosította a muzulmán diákokat vezető Abdul Rasid Gázi molla tartózkodási helyét.

“A szentély alagsorában van, a vallási iskola déli részén. Négyszer is felszólították, hogy adja meg magát, de nem tette” – mondta egy biztonsági forrás. Néhány órával később a belügyminisztérium magas rangú, neve mellőzését kérő tisztségviselője közölte: “megerősíthetem, hogy Gázi halott. A harcok utolsó szakaszában végeztek vele”. Halála előtt pár órával Gázi kijelentette, hogy a hatóságok puszta erőszakot alkalmaznak és inkább a halált választja, de nem adja meg magát.

Az ostromban mintegy 50 szélsőséges muzulmán fegyveres és nyolc pakisztáni katona vesztette életét.A pakisztáni hadsereg azután kezdte meg a tálib társadalmi rendhez hasonló berendezkedés létrehozására törekvő diákmozgalom bástyájának számító Vörös Mecset ostromát, hogy kudarcba fulladtak a iszlamisták és a kormány közötti végső tárgyalások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik