Nagyvilág

Havi 12 milliárd dollárba kerülnek Bush háborúi

Az amerikai kongresszus kutatószolgálata hétfőn tette közzé ezt az adatot, mivel a szenátus a tervek szerint megkezdi a 2008-os pénzügyi évre vonatkozó katonai költségvetés vitáját.

A kutatószolgálat szerint az iraki hadműveletek a kezdetektől 450 milliárd dollárjába kerültek az amerikai államkincstárnak. Ezen kívül Washington 610 milliárd dollárt költött a terrorizmus elleni harc céljaira 2001. szeptember 11. óta. Annak idején körülbelül ugyanakkora összegbe került az amerikaiaknak a vietnami háború is.


A 12 milliárd dollárnak csupán hatoda kerül Afganisztánba, 10 millió dollárt költenek az iraki hadműveletekre. Az év elején a Pentagon még úgy számolt, hogy ez az összeg mind az iraki, mind az afganisztáni háborúra elegendő lesz. Két évvel ezelőtt még 8 milliárd dollárt költöttek a két országban végrehajtott hadműveletekre havonta.


A 2007. október 1-jén kezdődő 2008-as pénzügyi év katonai költségvetéséről folyó vita forrónak ígérkezik. Szakértők szerint már George Bush elnök kongresszusbeli republikánus párti hívei sem támogatják egyhangúan a Fehér Ház iraki politikáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik