Nagyvilág

Nagy dobásra készültek a glasgow-i merénylők

„Nagy horderejű, bizalmas terven” dolgozott a glasgow-i repülőtér indiai merénylője – írta pénteki számában a Times of India című napilap.

A 27 éves Kafil Ahmed június 30-án faltörő kosként vezette neki gépkocsiját a glasgow-i repülőtér egyik bejáratának. Jelenleg súlyos sérülésekkel ápolják egy nagy-britanniai kórházban. A korábban megjelent hírekkel ellentétben Kafil Ahmed foglalkozására nézve nem orvos, hanem repülőmérnök, aki Nagy-Britanniában szerzett doktori címet.


Májusban Bangalorban élő családjának azt mondta, hogy fontos, bizalmas munkán dolgozik, s ehhez sokféle dokumentumot kell bemutatnia különböző helyeken. A család szerint Ahmed kijelentette: a globális felmelegedéssel kapcsolatos a projekt, amelyen különböző nemzetiségű emberekkel dolgozik együtt, de részleteket nem árulhat el. Utoljára a merénylet napján telefonált haza. Közölte, hogy utolsó prezentációja nem sikerült, és kérte szeretteit, hogy imádkozzanak érte.


Ahmed családjának több tagja érintett a londoni és glasgow-i merényletkísérletekben. A Times of India megerősítette, hogy Kafil Ahmed az ügyben folytatott nyomozás során őrizetbe vett egyik orvos, Szabil Ahmed bátyja, illetve az Ausztráliában elfogott Mohammed Hanif unokatestvére.


Az ausztrál szövetségi rendőrség vezetője pénteken bejelentette, a rendőrök Perthben, valamint az ugyancsak Nyugat-Ausztráliában fekvő Kalgoorlie városában olyan számítógépeket koboztak el, amelyek kapcsolatban álltak az összeesküvés Ausztráliában őrizetbe vett gyanúsítottjával.


A rendőrfőnök egyúttal azt is közölte, hogy az ügyben négy további gyanúsítottat hallgatnak ki. Valamennyien bevándorló orvosok, “akiknek hasonló a nemzetiségük és a múltjuk, mint a korábbi kihallgatottaknak.” A két eddig őrizetbe vett személy indiai származású volt. Újabb letartóztatásokat egyelőre nem rendeltek el.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik