Nagyvilág

Az olaj miatt ment Ausztrália Irakba?

A kormányfő megcáfolta védelmi minisztere korábbi nyilatkozatát, amely szerint Ausztrália részben az olajellátás biztonsága érdekében vesz részt a közel-keleti ország megszállásában.

John Howard ausztrál miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az olaj egyáltalán nem játszott szerepet országa iraki szerepvállalásában. „Nem az olaj miatt vagyunk Irakban, és nem az olaj miatt mentünk oda” – hangsúlyozta a kormányfő rádiónyilatkozatában. „Köztudott, hogy a Közel-Kelet jelentős tényező az energiaellátásban, de Ausztrália nem emiatt kíván továbbra is katonákat állomásoztatni Irakban, hanem azért, hogy ezzel segítse a demokratikus rendszer bevezetését” – tette hozzá.


Előzőleg Brendan Nelson védelmi miniszter az ABC ausztrál tévéállomásnak elmondta, hogy a minisztérium most nyilvánosságra hozott védelmi stratégiája számtalan prioritást határozott meg Ausztrália védelme és biztonsága szempontjából, és ezek egyike az energiatartalékok biztonsága. „Mivel a Közel-Kelet, és nemcsak Irak, de az egész térség jelentős mértékben látja el energiával, különösen olajjal az egész világot, az Irakból történő idő előtti kivonulást újra kell gondolni” – tette hozzá a miniszter.


John Howard szoros szövetségese George Bush amerikai elnöknek, Ausztrália részt vett Irak 2003-as megszállásában. Jelenleg több mint 1500 katonája szolgál a közel-keleti országban. Az ellenzéki Ausztrál Munkáspárt megígérte, hogy ha megnyeri az ez év végi választásokat, kivonja az ausztrál katonákat Irakból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik