Nagyvilág

Vérfrissítés a brit kormányban

A várakozásoknak megfelelően személycseréket hajtott végre csütörtökön kormánya legfontosabb posztjain Gordon Brown brit kormányfő.

Brown előző nap vette át a miniszterelnöki tisztséget, és első, csütörtöki teljes munkanapján alapos kormányátalakításba kezdett. Első intézkedései között a 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca (DEFRA) eddigi vezetőjét nevezte ki külügyminiszterré.


Miliband, a munkáspárti brit kormány egyik feltörekvő ifjú tehetsége – aki több mint harminc éve a legfiatalabb brit külügyminiszter, és akit majdani lehetséges miniszterelnök-jelöltként is számon tartanak Londonban – előzetesen is a külügyminiszteri poszt egyik fő esélyese volt. Kinevezésével olyan nehézsúlyú veteránokat előzött meg, mint például Jack Straw, aki már korábban is betöltötte ezt a tisztséget, és akit szintén az esélyesek közé soroltak.


Brown csütörtökön új egészségügyi minisztert is kinevezett Alan Johnson, az oktatási tárca eddigi vezetője személyében. Az egészségügyi minisztérium élén bizonyos volt a váltás. A korábbi miniszter, Patricia Hewitt ugyanis már Brown kinevezésének estéjén bejelentette távozását, „családi okokra” hivatkozva. Hewitt nem sok sikert ért el az ingyenes, viszont súlyos finanszírozási gondokkal küszködő brit állami egészségügyi rendszer (NHS) szolgáltatási leépítésekkel, kórházi ágy- és létszámcsökkentésekkel járó reformjával, amely mind a lakosság, mint a szakma körében rendkívül népszerűtlen.


A kormányfő, aki a pénzügyminiszteri tárcát cserélte fel a miniszterelnöki tisztségre, saját egykori posztjára régi szövetségesét, Alistair Darling ipari és kereskedelmi minisztert nevezte ki csütörtökön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik