Nagyvilág

Berlint irritálja Blair új posztja

Nem okozott túlzott lelkesedést Németországban Tony Blair volt brit miniszterelnök közel-keleti megbízottá történt kinevezése, sőt a külügyminiszter közvetve irritálónak nevezte a villámgyors megbízatást.

A kormányfői tisztségről leköszönt Blairt hivatalosan szerdán este nevezték ki az Egyesült Államokból, Oroszországból, az ENSZ-ből és az EU-ból álló közel-keleti kvartett térségi különmegbízottjának, értesülések szerint washingtoni nyomásra. Ezzel összefüggésben Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter szokatlan élességgel bírálta a kinevezéssel kapcsolatos meglehetősen hiányos egyeztetést. Mint mondta, az Egyesült Államok ténylegesen csak magával Blairrel egyeztetett, a kvartettel pedig kész tényként közölte a kinevezést.


A külügyminiszter ugyan nem vonta kétségbe a volt kormányfő alkalmasságát a poszt betöltésére, de többszöri újságírói unszolás ellenére is tartózkodott attól, hogy méltassa érdemeit. Nyomatékosan utalt viszont arra, hogy Blair lesz alárendelve a közel-keleti kvartettnek, s nem pedig fordítva. Hangoztatta azt is, hogy a volt brit miniszterelnök meglehetős korlátozott mandátummal rendelkezik majd, feladata elsősorban a palesztin kormány felállításának segítése lesz.


Az Izrael és a palesztinok közötti békefolyamat alakítását, illetve az ezzel kapcsolatos konkrét teendőket ugyanis konkrétan a kvartett kívánja kézben tartani – jelentette ki a külügyminiszter, aki az elmúlt időszakban az uniós elnök Németország képviseletében a csoport valamennyi ülésén részt vett.


A kvartett tevékenységét Németország erőteljesen a szívén viseli, az ugyanis az év elején éppen Angela Merkel kancellár javaslatára újította fel – hosszú idő után – közvetítői tevékenységét. Külügyi források szerint Berlin most attól tart, hogy Blair igyekszik majd kézbe kaparintani a közel-keleti diplomáciát, s ezzel jelentősen árthat a kvartett tevékenységének, illetve tekintélyének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik