Nagyvilág

Az RMDSZ lemondását kérik a Bolyai egyetem miatt

A román miniszterelnök lemondását és az RMDSZ kormányból való kilépését kérik fontos román ellenzéki pártok, mert a párt felvetette a Bolyai Tudományegyetem újraalapításának ügyét az Európai Parlamentben.

A legnagyobb frakcióval rendelkező szociáldemokraták (PSD) és a Demokrata Párt (PD) politikusai azt követően fogalmazták meg követeléseiket, hogy az RMDSZ három európai parlamenti képviselője írásbeli nyilatkozatot terjesztett elő az európai törvényhozásban. Céljuk az, hogy kollégáik szükséges számú aláírásának összegyűjtése esetében napirendre tűzzék az 1959-ben megszüntetett állami magyar egyetem helyreállításának ügyét.

Vasile Puscas PSD-s képviselő, aki a Romániát 2004-ig irányító Nastase-kormány EU-főtárgyalója volt, úgy véli, az RMDSZ-nek azért kell távoznia a kormányból, mert a kabinet A képviselő szerint a Bolyai egyetem napirendre tűzésének szándéka azt bizonyítja, hogy az RMDSZ olyan, a romániai kisebbségeket illető saját stratégiával rendelkezik, amelyet Románia EU-csatlakozása után kíván gyakorlatba ültetni.

Puscas szerint a kormány nem rendelkezik ilyen tervvel, ezért az RMDSZ-es képviselők olyan témákat vetnek fel az EP-ben, amelyek ellentmondanak a Románia által képviselt álláspontnak. A politikus úgy látja, hogy a Bolyai egyetem ügyének napirenden tartása árt a Kolozsváron jelenleg működő Babes-Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE).

Az ügy kapcsán megszólalt Dan Voiculescu konzervatív pártelnök, aki szerint a Bolyai egyetem felvetése az RMDSZ „újabb sértő megnyilvánulása Románia és a románok ellen”. Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselő szerint kezdeményezésük se nem különcködő, se nem szokatlan, hiszen a Bolyai egyetem újraalapítására vonatkozó törekvéseik tizenhét év óta ismertek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik