Nagyvilág

Belgrád Koszovót kéri Mladics elfogásáért?

Lapértesülés szerint Belgrád arra számít, hogy engedményeket csikarhat ki a nemzetközi közösségtől Koszovó ügyében, ha elfogja és kiadja Hágának a még szökésben levő, háborús bűncselekményekkel vádolt személyeket.

A Koha Ditore című albán nyelvű pristinai lap szerdai számában egy magas beosztású szerb kormányzati tisztségviselőre hivatkozva azt írta: Belgrád számára világos, hogy Ratko Mladicnak, a boszniai szerbek tömeggyilkossággal vádolt egykori katonai vezetőjének a személye “változatlanul kincset ér”.

“Könnyen őrizetbe vehetjük és átadhatjuk (Mladicot), ha előbb garanciákat kapunk a nagyhatalmaktól Koszovó kérdésében arra nézve, hogy mit kap ezért Szerbia és mit kapnak a koszovói szerbek” – idézte a lap a meg nem nevezett szerb kormányzati illetékest.

Belgrád ellenzi Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott azon tervét, amelynek értelmében Koszovó a nemzetközi közösség által felügyelt módon függetlenséghez jutna. Szerb illetékesek a nyilvánosság előtt mindeddig tagadták, hogy Koszovóval kapcsolatban a részükről szó lehetne bármiféle csereügyletről. Ennek ellenére a nyilvánosság előtt elhangzottak olyan találgatások, hogy Szerbia EU-hoz való gyorsabb közeledése egyfajta gyógyír lehetne a szerbeknek a Koszovó elvesztése miatti fájdalom enyhítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik