Nagyvilág

A flamand kereszténydemokraták nyertek Belgiumban

Yves Leterme flamand miniszterelnök pártja, a flamand kereszténydemokrata párt (CD&V) rendelkezik majd a legtöbb képviselővel a belga parlamentben a vasárnapi választások után a majdnem végleges – a szavazatok 96 százalékos feldolgozottságán alapuló – hivatalos eredmény szerint.

A CD&V-nek, amely nyolc éven át volt ellenzékben, 30 képviselője lesz a 150 fős képviselőházban, azaz 8-cal növelte képviselőinek számát a 2003. évi választásokhoz képest – közölte a belga belügyminisztérium, hozzátéve, hogy ez a szám még változhat.

Érzékeny politikai veszteséget szenvedett el Guy Verhofstadt távozó kormányfő pártja, a flamand liberális párt, amelynek mindössze 18 képviselője lesz, héttel kevesebb, mint az előző parlamenti ciklusban, s amely csak kevéssel előzi meg a szélsőjobboldali Flamand Érdeket (Vlaams Belang). Ez utóbbinak várhatóan 17 képviselője (-1) lesz az új parlamentben. A legnagyobb a veresége a flamand szocialista pártnak (SPA), amelynek kilenccel lesz kevesebb képviselője, és 14 hellyel rendelkezik majd a törvényhozásban.

A korábbi kormánytöbbség vallon pártjai közül a szocialisták (PS) 21 képviselői helyet szereztek a vasárnapi választásokon (-4), egy hellyel lemaradva a 23 helyet megszerző liberálisok (MR), Didier Reynders pénzügyminiszter pártja mögött (-2).

A keresztényszocialisták utódja, a Humanista Demokratikus Centrum 10 helyet kap, mindössze kettővel növelve képviselői helyeinek számát. A flamand zöldeknek négy évi távollét után 4 képviselői hely birtokában sikerült visszatérniük a parlamentbe, a Nemzeti Front megőrzi egyetlen képviselői helyét, a flamand populista szenátor, Jean-Marie Dedecker fémjelezte lista (Lijst Dedecker) meglepetésre pedig 5 képviselői helyet szerzett a képviselőházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik