Nagyvilág

Basescu felfüggesztette az RMDSZ-es Nagy Zsoltot

Felfüggesztette miniszteri tisztségéből Nagy Zsoltot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát Traian Basescu román államfő.

A felfüggesztésre azért került sor, mert az informatikai és távközlési tárcavezető ellen büntetőjogi eljárást folytat az ügyészség – áll az elnöki hivatalnak az MTI bukaresti irodájához hétfőn eljuttatott közleményében.

A dokumentum emlékeztet: Nagy Zsoltot a főügyészség nyomozói azzal gyanúsítják, hogy nemzetközi szervezett bűnözői csoportot támogatott. A felfüggesztés éppen aznap következett be, amikor egy újabb ügyészségi kihallgatáson vett részt a politikus.


Nagy Zsoltot korábban árulással gyanúsították az ügyészek, azt feltételezve róla, hogy bizalmas információkat szivárogtatott ki a jelentős román állami vállalatok privatizációjában tanácsadónak felkért Credit Suisse First Boston (CSFB) cég egyik bolgár munkatársának. A legutóbbi ügyészségi kihallgatás után viszont Nagy Zsolt közölte: végül ejtették ellene az árulás vádját, és nemzetközi szervezett bűnözői csoport támogatásával gyanúsítják.


Titkos ügyletek


Az ügyészek telefonbeszélgetések lehallgatására és az érintettek megfigyelése alapján készített videofelvételekre alapozták a büntetőeljárás elindítását. Mivel ez még a nyomozás része, hivatalosan részletekről nem lehet tudni, de a román sajtó egy része megírta, hogy a nyomozók szerint Nagy Zsolt tavaly állítólag a bolgár tanácsadó pénzén nyaralt néhány napot Bulgáriában. A felfüggesztett miniszter ezt a vádat korábban határozottan cáfolta, s közölte, hogy az akkori számlát be is mutatta az ügyészeknek, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az üdülés költségeit ő maga állta.


Emellett az is napvilágra került szintén a sajtó útján, hogy Nagy Zsolt nyilvános helyeken, tehát nem hivatalos keretek között többször találkozott a privatizációban érdekelt bolgár tanácsadóval, akivel az ügyészek szerint meglehetősen bizalmas viszonyt ápolt. Nagy Zsolt ennek kapcsán korábban elmondta: miniszterként az a feladata, hogy találkozzon pénzügyi tanácsadókkal, akik román vállalatok privatizációjában érdekelt cégeket képviselnek.


A romániai magyar politikus mellett hasonló okok miatt Codrut Seres volt gazdasági miniszter ellen is vizsgálódik az ügyészség. A nyomozók szerint Seres, akárcsak Nagy, a tavaly ősszel kirobbant úgynevezett kémbotrányban érintett. A nyomozás egy része azonban már előrehaladottabb állapotba jutott, ezért korábban két külön aktává választották szét az ügyet, hogy időközben vádat emelhessenek másik három vádlottal szemben.


Egy a CSFB már említett bolgár alkalmazottját, valamint a két miniszter egy-egy tanácsadóját bíróság elé állították, az ellenük indított per még zajlik.


A magyar kormány a hibás?


Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: számítottak arra, hogy Basescu felfüggeszti Nagy Zsoltot, hiszen már május 4-én elkezdték ellene a büntetőjogi vizsgálatot. Hangsúlyozta: ugyanakkor a nyomozás során semmilyen új elem nem került felszínre, ezért az államfő a felfüggesztésről szóló rendeletet akár néhány hónappal ezelőtt is megírhatta volna.
Emiatt Markó nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az államfő döntésének politikai indítékai vannak.


Az RMDSZ megalapozatlannak tartja a vádakat – hangoztatta az érdekvédelmi szervezet elnöke, hozzátéve, hogy Nagy Zsolt továbbra is élvezi az RMDSZ támogatását. Rámutatott: ez az új fejlemény is megerősítette azon meggyőződését, hogy erőteljesebben kellett volna megszólalnia a magyar kormánynak, és nagyobb figyelmet kellett volna fordítania Nagy Zsolt ügyére.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik