Nagyvilág

Peresz ringbe száll az izraeli elnökségért

Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, hogy jelölteti magát államfőnek a kneszet két hét múlva esedékes szavazására.

“Úgy döntöttem, indulok az államelnökségért” – közölte a 83 éves, Nobel-békedíjas Peresz a kormányzó centrista Kadima párt tagja a párt parlamenti frakciójának ülésén. “A legmagasabb hivatalos tisztségek közül gyakorlatilag már az összeset betöltöttem, voltak kudarcaim, de sikereim is” – tette hozzá a politikus, aki jelenleg Ehud Olmert kormányfő helyettese. Peresz indult a legutóbbi, 2000. évi elnökválasztáson, és alulmaradt Móse Kacavval, a jobboldali ellenzéki Likud jelöltjével szemben.

“Eleget szeretnék tenni számos izraeli, köztük a miniszterelnök, több képviselő és sok közember kérésének, és egy újabb szolgálatot tenni az országnak, amely lehet, hogy az utolsó lesz a részemről” – tette hozzá. Peresz széles körben ismert a világban, és felmérések szerint nagyon népszerű hazájában. Ehud Olmert kormányfő már hétfőn bejelentette, hogy Peresz lesz a Kadima elnökjelöltje.

Kacav elnök hétéves mandátuma júliusban jár le, de kérésére már január végén felfüggesztették hivatalából, miután nemi zaklatás gyanújával eljárást indítottak ellene. Ha vádat is emelnek ügyében, és bűnösnek találják, akkor akár 16 évi börtönbüntetésre ítélhetik.
Az államfőnek gyakorlatilag csak protokolláris szerepe van Izraelben. Pereszen kívül eddig két személyiség jelentette be nyilvánosan, hogy indul az elnökségért: Reuven Rivlin, a Likud parlamenti képviselője, akinek a hírmagyarázók általában nagy esélyt adnak, valamint a munkapárti Kolett Avital.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik