Nagyvilág

Atomvita: Teherán francia közvetítést szeretne

Nicolas Sarkozy francia elnök közvetítését óhajtja az iráni atomprogramról szóló vitában Ali Laridzsáni iráni főtárgyaló, akivel szombati számában közölt interjút a Le Figaro című francia lap.

“Nicolas Sarkozy, Franciaország új elnöke a becsületes közvetítő szerepét játszhatná, mert Franciaországnak igen jó nálunk a megítélése” – vélekedett Laridzsáni.

“Ha lehetőségem lenne építő párbeszédre a nyugatiakkal, amit most gátol Amerika hajthatatlansága – azt követeli, hogy előzetesen függesszük fel az urándúsítást -, bizonyos vagyok abban, hogy együtt számos más eszközt is találhatnánk a kölcsönös bizalom megteremtésére – folytatta a főtárgyaló, az iráni nemzetbiztonsági főtanács titkára. – Nem akarok atomfegyverkezési versenyt a Közel-Keleten, amely katasztrofális lenne a térség minden állama számára.”


Laridzsáni az interjúban ismét hangsúlyozta, hogy “Iránt nem érdekli az atombomba”. A Nyugat viszont attól tart, hogy Teherán atomfegyver megszerzésének céljával fejleszti nukleáris programját.


Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ezzel kapcsolatos második, március 24-i határozata újabb, hatvannapos határidőt szabott Iránnak minden dúsítási tevékenység felfüggesztésére, ellenkező esetben további szankciókkal fenyegetve Teheránt. A határidő szerdán lejárt, Irán azonban nem enged.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik