Nagyvilág

Kommunista verőlegények a román bíróság előtt

Büntetőjogi felelősségre vonás fenyeget Romániában 210 egykori börtönőrt, börtönigazgatót és börtöntábor-parancsnokot, akiket történészek a kommunista időszakban elkövetett kínzással vádolnak.

A kommunizmus bűntetteit kutató bukaresti állami intézet történészei 800 volt börtönőr, börtönigazgató és börtöntábor-parancsnok ügyében vizsgálódtak, akik a kommunista érában állítólag összesen 90 ezer foglyot, köztük sok ellenzékit bántalmaztak.

Az intézet 210 gyanúsított esetében adott át kutatási eredményeket és bizonyítékokat az ügyészségnek – idézte Stejarel Olarut, az intézmény igazgatóját a Cotidianul című bukaresti napilap csütörtöki számában. A bűncselekmények a testi sértéstől a szándékos emberölésig terjednek.

Olaru elmondta, hogy a román népesség-nyilvántartás adatai szerint a 210 feltételezett elkövető még életben van, napjainkban a legfiatalabb közülük 44, a legidősebb 99 éves. Hozzátette, hogy az általa vezetett intézet politikai foglyok számára fenntartott 44 börtön és 72 börtöntábor alkalmazottainak és rabjainak személyi aktáit vizsgálta át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik