Nagyvilág

Vetélytársa akadt Brownnak

Jóllehet minden jel arra mutat, hogy Gordon Brown váltja majd Tony Blairt a brit miniszterelnöki és pártelnöki poszton, a Munkáspárton belül sokan nem nézik jó szemmel az utódlás módját, két jelölt pedig komolyan fontolgatja, hogy megméretteti magát Brownnal szemben.

Szinte biztosan Mr. Gordon Brown fogja váltani a leköszönő Tony Blairt a munkáspárt élén, és ezáltal ő lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke is. Nem mindenki örül azonban ennek még a Munkáspárton belül sem. Sokan kifogásolják az utódlás módját, ami a párton belüli politikai nézetkülönbségekre enged következtetni.


Megosztott a Munkáspárt

Ezt bizonyítja Anthony Benn munkáspárti politikus Guardianben közölt cikke, amelyben egyértelműen úgy foglal állást, hogy szívesebben látna egy hagyományos szocialistát a párt élén Gordon Brown helyett, aki tizenegy évvel ezelőtt Blair társszerzője volt a piacpártibb New Labour-programjának kidolgozásában.


„Ha a párt balszárnyának sikerülne jelöltet állítania, akkor a párttagság ítéletet mondhatna az iraki és az afganisztáni háborúról, a privatizációról, az oktatáspolitikáról és a nyugdíjakról” – írja a munkáspárt radikális szárnyához tartozó veterán politikus. Benn korábban több munkáspárti kormányban is szerepelt, 1975-ben Nagy-Britannia EKG-hoz való csatlakozása ellen kampányolt – sikertelenül, 2004-ben pedig megválasztották az iraki háború ellenes Stop The War Coalition elnökének.


Két kihívó is akad

John McDonnell munkáspárti képviselő már múlt évben jelezte, hogy indulni szándékozik a pártelnökségért, idén februárban pedig Michael Meacher, volt környezetvédelmi miniszter is jelezte, hogyha kellő támogatást szerez, elindul a posztért. Meachert később megvádolták azzal, hogy csak azért indul, hogy kiüsse McDonnellt a jelöltségből.

Egy április eleji Guardian cikk azt állította, hogy Meachernek maximum három támogatója van a munkáspárti padsorokban. A Westminster Hallban ülő urak mindössze 12,5 százalékának – jelenleg 40 fő – ajánlását kell összeszedni, és máris bárki megmérettetheti magát. A politikus ezt nem kommentálta, mindenesetre pár héttel később kiszivárogtatták, hogy megállapodás született McDonnell és Meacher között, hogy amelyiküknek kisebb lesz a támogatottsága Tony Blair lemondásának napján, az visszavonul a másik javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik