Nagyvilág

Sarkozyé Franciaország

A kampányban Mediterrán Uniót és adócsökkentést ígért Franciaország új elnöke. Ha megtartja szavát Nicolas Sarkozy, adókedvezménnyel támogatja majd a többletmunkát, a munkavállalókra bízza, hogy mikor mennek nyugdíjba, és nem lesz népszavazás az uniós alkotmányról.

Hatszázalékos különbséggel Nicolas Sarkozy nyerte meg a francia elnökválasztás második fordulóját. A vasárnap este tartott tízperces beszédéből nem sokat lehet megtudni arról, hogy a következő években merre irányítja Franciaországot, a választási kampányban elhangzott ígéretei ugyanakkor támpontokat jelenthetnek abban, mire lehet számítani.

Sarkozy Franciaországában az elnök ígérete szerint négy százalékponttal csökkennek majd az adók, az örökösödési adó alól például az érintettek mintegy 95 százaléka mentesül majd. Sarkozy a kampányban a közszolgáltatások díjának jelentős csökkentését ígérte, miközben ez jelenleg a büdzsé 45 százalékát teszi ki. Ami a bevándorlást illeti, az új elnök keményen fellép majd az illegális emigránsok ellen, ugyanakkor olyan jogszabályok bevezetését tervezi, melyek segítik a képesítéssel rendelkező külföldi munkások beilleszkedését a francia munkaerőpiacra.

“Dolgozz többet, keress többet”

Zavargások

Összetűzések törtek ki a párizsi Bastille téren két órával Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt elnökválasztási győzelme után a Sarkozy-ellenes tüntetők és a rohamrendőrök között. Részletek >>

Az alacsony fizetésű munkások számára Sarkozy magasabb jövedelmet ígért a szocialista kormány által 1997-et követően bevezetett 35 órás munkahét “adminisztratív akadályainak” lebontásával. Az új elnök adómentessé és járulékmentessé tenné a 35 óra felett eltöltött munkaórákat, véleménye szerint ugyanis a megélhetési problémák az állami túlszabályozásnak köszönhetőek.

A “dolgozz többet, keress többet” szlogen Sarkozy kampányának legfontosabb eleme volt, melyet az őt támogató nagyvállalatok töbsége szívesen hallott. Az új elnök ígérete szerint nemcsak a munkaidő hosszát választhatják meg egyénileg a dolgozók, hanem azt is szabadon eldönthetik, hogy hány év munkaviszony után szeretnének nyugdíjba menni. A szociálisan hátrányos helyzetűeknek jó hír, hogy az új elnök ígérete szerint öt éven belül 5 százalákra csökken majd a munkanélküliek aránya az országban, ugyanakkor a munkaképes, de dolgozni nem hajlandó emberek számára az állam semmilyen juttatást nem ad majd.

Zéró tolerancia

Jelentős támogatást ígért ugyanakkor azoknak, akik úgy döntenek, hogy szeretnék megvásárolni lakótelepi bérlakásukat. Sarkozy a megválasztásától számított két éven belül garantálná azt is, hogy a lakásukat elhagyni kényszerülők közül senkit se lehessen kényszeríteni arra, hogy a szabad ég alatt aludjon. A külvárosokban élők számára az ország első embere a közbiztonság erősítését, az agresszív elemekkel való leszámolást és a “zéró toleranciát” hangsúlyozza.


Sarkozyé Franciaország 1

Így kezõdött – Sarkozy az UMP kongresszusán 2006 õszén


Az elnök szerint a mai francia társadalom legfőbb gondjaiért az 1968 -as diáklázadás szelleme tehető felelőssé, ezért Sarkozy Franciaországában eltörlik “1968 örökségét”, ugyanakkor a “nemes baloldai hagyományok” gondozását továbbra is szem előtt tartják majd.

Nem a törököknek

Sarkozy ígéretei között szerepelt, hogy a nukláris energiát, mint tiszta engeriaforrás használatát jelentősen támogatja majd, és nagyobb szerepet szán neki a francia engergiaellátásban. A környezetszennyező eljárások ugyanakkor az eddigieknél súlyosabb megadóztatás előtt állnak. A mezőgazdaság fejlődése érdekében Sarkozy egyszerűsíti majd az EU mezőgazdasági szubvencióinak rendszerét és az aktuális piaci árakhoz köti majd azokat.

Ami az Európai Unió alkotmányos válságát illeti, az új elnök nem újabb népszavazások kiírásával, hanem egy a tagállamok által aláírandó ideiglenes szerződéssel orvosolná a problémát, mely a teljes megegyezésig maradna érvényben. Sarkozy ezen kívül szorosabb együttműködést alakítana ki Portugáliával, Spanyolországgal, Olaszországgal, Görögországgal és Ciprussal egy úgynevezett “Mediterrán Unió” keretei között, mely az EU-tól különálló szervezetként működne. Az unió további bővítésével kapcsolatban Sarkozy elnökként is Törökország csatlakozása ellen lép majd fel, hangsúlyozva, hogy a muzulmán országnak nincs keresnivalója az EU-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik