Nagyvilág

Berlinbe várják Sarkozyt

Nicolas Sarkozy új francia elnökkel kíván egyeztetni Angela Merkel német kancellár az európai alkotmány ügyében - közölték berlini kormányforrások hétfő délután.

Az idézett források szerint az Európai Unió elnöki tisztét betöltő kancellár asszony nagy súlyt helyez az alkotmányozó folyamattal kapcsolatos német és francia álláspont összehangolására, s ennek nyomán kívánja előterjeszteni konkrét tartalmi javaslatát az elnökséget lezáró, júniusi csúcsértekezleten az európai alkotmányos szerződés leglényegesebb elemeinek megmentésére.
A szövetségi kormány azzal számol, hogy Sarkozy közvetlenül a május 16-i hivatalba lépést követő napokban Berlinbe látogat. Ezzel összefüggésben emlékeztettek arra, hogy Angela Merkel első külföldi útja 2005 novemberi kancellári beiktatását követően Párizsba és Brüsszelbe vezetett.

Német kormánykörökben tudatában vannak annak, hogy az alkotmánnyal kapcsolatban meglehetősen eltérnek a német kancellár, illetve az újdonsült francia államfő nézetei. Míg Angela Merkel a korábbi szerződés leglényegesebb elemeit a lehető legteljesebb formában kívánja megőrizni, Nicolas Sarkozy több alkalommal is hangoztatta, hogy egy úgynevezett miniszerződés mellett van, amit nem is feltétlenül kellene alkotmánynak nevezni.

A legutóbbi német állásfoglalásokból ugyanakkor az tűnt ki, hogy Berlin kompromisszumokat vár és kompromisszumokat keres. Egyidejűleg tudatában van annak, hogy a francia lakosság által egyszer már elutasított szerződést Sarkozy semmiképp nem kívánja újabb referendumra bocsátani, hanem egyfajta rövidített, illetve egyszerűsített változatot kíván a parlament elé terjeszteni. Ennek nyomán fogalmazott Sarkozy megválasztását követően néhány magas rangú német politikus úgy, hogy a hangsúly a tartalmi elemeken van.

Merkel kancellár egyébként pártja, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségének ülésén közölte, hogy a nap folyamán telefonon beszélt az új francia elnökkel. Merkel szerint egyetértettek abban, hogy kívánatos a német-francia együttműködés erősítése. A kancellárhoz hasonlóan foglalt állást szinte valamennyi politikai párt vezetője, előrelépést remélve mind a kétoldalú kapcsolatok terén, mind pedig európai ügyekben. Üdvözölte a konzervatív Sarkozy megválasztását a CDU/CSU-val koalícióban kormányzó Német Szociáldemokrata Párt elnöke, Kurt Beck is.

A hétfői német hivatalos nyilatkozatok arra utaltak, hogy Sarkozy személyében Berlin kemény, ugyanakkor kiszámítható és pragmatikus partnerrel számol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik